HETEDIK

OLASZ GASZTRONÓMIAI VILÁGHÉT

2022. NOVEMBER 14-20.

Kedves Barátaink!
2022. november 14. és 20. között idén is együtt ünnepeljük az Olasz Gasztronómiai Világhetet.

Az immár hetedik alkalommal megrendezett esemény „Az asztal összetartó ereje, a fenntarthatóság és az innováció: az olasz konyha összetevői az emberek egészségéért és a bolygó védelméért" vezértémára épül, amely cím a közösen együtt töltött időt, az egészséges és fenntartható olasz étrendet, a vidék fontosságán alapuló innovációt, a termékeket és készítőiket, valamint az olasz kézművességet a világ számára példává tevő hagyományos készségeket és kapcsolatokat helyezi a középpontba.

A korábbi évekhez hasonlóan az idei tematikus hét is kiemeli a mediterrán étrendet, az oltalom alatt álló és ellenőrzött megnevezésű termékek védelmét és bemutatását, valamint az olasz élelmiszer-címkézési rendszert meghatározó alapelveket.

Amint látni fogjátok, a korábbi évekhez képest számos újdonsággal készültünk, amelyek, remélem, sok érdekességgel szolgálnak.

Mindannyiótoknak jó böngészést kívánok

Manuel Jacoangeli
Olaszország budapesti nagykövete

Olaszország nem egyszerűen ízek kavalkádja
Olaszország egyszerűen rendkívüli: beIT

FEDEZD FEL AZ OLASZ KONYHÁT
TARTOMÁNYRÓL TARTOMÁNYRA!

Az olasz konyha jó példákkal szolgál arra, hogyan étkezzünk egészségesen úgy, hogy közben megőrizzük a jóízű ételek élvezetét. Fedezd fel a tartományaink által kínált termékek sokszínűségét az alábbi 20 videóleckén keresztül.

SÉFJEINK FŐZŐMŰSORAI

OLASZ CUKRÁSZAT

Angelo Gala

Az Olasz Külkereskedelmi Intézet - Italian Trade Agency a VII. Olasz Gasztronómiai Világhét alkalmából - melynek idei mottója "Közösség, fenntarthatóság és innováció: az olasz konyha alapanyagai az emberek egészségéért és bolygónk védelméért"; – az olasz cukrászatot kívánja a középpontba helyezni, a legrégibb hagyományokat és az innovációkat egyaránt érintve. Célunk az olasz cukrászat alapanyagainak és munkamódszereinek bemutatása.

A kétnapos tanfolyamon Angelo Gala mestercukrász fog bemutatni hagyományos és egészséges desszerteket, az olasz tradíciók és az egészségtudatosság jegyében. Az eseménynek a Magyar Cukrász Ipartestület tanműhelye ad otthont, amely felajánlotta együttműködését a tanfolyam megvalósítására.

ÉLELMISZERIPARI HŐSÖK

FILM AZ OLASZ INTÉZETBEN

A VII. Olasz Gasztronómiai Világhét alkalmából
az Olasz Nagykövetség és az Olasz Külkereskedelmi Intézet (ICE) budapesti irodája együttműködésével

Dokumentumfilm-vetítés
Firenze – Mercato Centrale (52’),
rendezte: Stefano Tealdi és Vincenzo Caruso A film a torinói Stefilm produkciós ház Food Markets – Illatok és ízek nulla kilométeres hozzávalókból sorozat része.

November 15., 18:30
Olasz Kultúrintézet, Sala Fellini
(1088 Budapest, Bródy S. u. 8.)

Olasz nyelven, magyar felirattal.

A vetítés után toszkán étel- és borkóstoló Mario Palermo, a “Trattoria Toscana” séfjének közreműködésével.

Visszajelzését 2022. november 11., 12:00 óráig várjuk az: iicbudapest@esteri.it címen | Helyek korlátozott számban.

A KEZDEMÉNYEZÉSBEN RÉSZT VEVŐ ÉTTERMEK AJÁNLATAI

A CSOMAGOLÁS ELÜLSŐ OLDALÁN FELTÜNTETETT TÁPÉRTÉKJELÖLÉS

A 2022-es évi kezdeményezésünk vezértémája mellett márkáink és élelmiszer-örökségünk védelme szempontjából idén is különösen fontos az élelmiszer-címkézés kérdése.

Olaszország egy olyan önkéntes, harmonizált, nem részrehajló és nem diszkriminatív, a szokásos fogyasztási mennyiségeken alapuló a csomagolás elülső oldalán feltüntetett európai címkézési rendszert támogat, amely nem terjedne ki az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM), oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (OFJ) ellátott termékekre, valamint a hagyományos különleges termékekre (HKT). A „NutrInform battery” elnevezésű jelölési rendszerünk célja, hogy tényszerű tájékoztatást nyújtson a fogyasztóknak, így segítve őket, hogy egyéni igényeikhez igazodva, a kellő ismeretek birtokában tudják kiválasztani a megfelelő élelmiszert, valamint az aktív életmódot szem előtt tartva, a mediterrán modell sugallta helyes és kiegyensúlyozott táplálkozás előmozdítását is magában foglalja.

Hogyan ismerjük fel az olasz élelmiszereket?

Mit takarnak az olasz védjegyek. Mit jelent az „Italian Sounding”?

Az „Italian Sounding” elnevezést azokra a termékekre használjuk, melyek nem olaszok, de nevük hangzása, csomagolásuk vagy márkájuk megtéveszti a vásárlót. Bár más országban gyártják őket, az olaszosan csengő szavak, a csomagolás zöld-fehér-piros színe, vagy képek és földrajzi elnevezések használata azt az illúziót kelti, hogy eredeti olasz termékről van szó.

Az olasz ipar számos ágazata érintett ebben az ügyben, mint az élelmiszeripar, a divat és a design. Tehát azok a területek, ahol a „Made in Italy” minőség világhírre tett szert. Könnyebb eladni például egy olívaolajat, ruhát vagy lakberendezési terméket, ha olasznak tüntetik fel.

Ellenőrizzük a csomagoláson a származási országot és az élelmiszerek esetében keressük az olasz védjegyeket!

A leginkább utánzott olasz élelmiszerek például a legismertebb sajtok, mint a parmezán és a mozzarella, a tészták, szószok, olívaolajak, felvágottak, borok és a fagyasztott pizzák.

Fonte: Federalimentare

DOP (Denominazione di Origine Protetta)

Eredet megjelölés alatt egy meghatározott földrajzi terület nevét értjük, amely az adott helyről származó mezőgazdasági vagy élelmiszertermék jelölésére szolgál, és amelynek minőségét vagy jellemzőit alapvetően vagy kizárólagosan a földrajzi környezet határozza meg (beleértve a természeti és az emberi tényezőket). Nagyon fontos, hogy mind a termelés, mind a feldolgozás, mind az előállítás az adott területen történjen.

IGP (Indicazione Geografica Protetta)

Földrajzi jelzés alatt azt a meghatározott földrajzi nevet értjük, amely az adott területről származó mezőgazdasági vagy élelmiszertermék megjelöléséül szolgál és amelynek minősége, hírneve vagy más jellemzője a földrajzi eredetnek tulajdonítható. Fontos, hogy a termelés és / vagy feldolgozás és / vagy előállítás az adott területen történjen. Az DOP-tól eltérően, az IGP esetében elegendő, ha a fent felsoroltak közül legalább a gyártási folyamat egy része a területen zajlik.

DOC (Denominazione di Origine Controllata)

A DOC védjegy általában korlátozott, kis és közepes méretű területeken előállított, földrajzi nevüket viselő élelmiszerek minőségének elismerése. Általános szabály, hogy boroknál a szőlő neve követi a DOC nevét, és a termelési szabály szigorú. Ezeket a borokat csak pontos kémiai és érzékszervi elemzések után engedik fogyasztásra - 164/92 törvény.

DOCG (Denominazione di Origine Controllata e Garantita)

A DOCG védjegy, a minőségi érték elismerése, amelyet egyes nemzeti és nemzetközi hírű DOC boroknak tulajdonítanak. Ezeket a borokat szigorúbb ellenőrzésnek vetik alá, 5 liternél kisebb űrtartalmú edényekben forgalmazzák, és az eredet garantálása érdekében jelöléssel kell ellátniuk, amely lehetővé teszi az előállított palackok számozását - 164/92 törvény.

Certificazione IGT (Indicazione Geografica Tipica)

Az IGT védjegy az asztali borok minőségének elismerése, amelyeket általában nagy termőterületek és kevés korlátozó termelési szabályozás jellemez. A feltüntetést más megemlítések is kísérhetik, például a szőlőfajta.

Certificazione PAT (Prodotti Agroalimentari Tradizionali)

A PAT megjelölést azok az egy adott területre jellemző élelmiszeripari és mezőgazdasági termékek kapnak, amelyeket emberi fogyasztásra szántak és amelyek helyi hagyományos termeléshez kötődnek. Az ezzel a megjelöléssel rendelkező élelmiszereket legalább 25 éve állítják elő, meghatározott feldolgozási, tartósítási módszerekkel egy adott területen. Szorosan kapcsolódnak olyan tényezőkhöz is, mint a hagyomány, a terület, az alapanyagok és a termelési technikák. Azok a termékek, amelyeknek már DOP vagy az IGP eredetmegjelölést tulajdonítottak, nem vehetők fel a PAT kategóriába.

Róma és a mezőgazdaság