Italian Design Day 2025

2025. március 12.

Olasz Design Világnapja. Bemutató esemény
YouTube LIVE

Dokumentumfilm-vetítés

MI, A TÖBBIEK

Negyven év közös munka a design területén: a Campana fivérek élete és munkássága

című dokumentumfilm vetítése magyar felirattal.

A vetítést kerekasztal-beszélgetés követi,
amelyen részt vesz Maria Cristina Didero, a film egyik alkotója, az idei év budapesti design nagykövete.

A beszélgetés résztvevői:

Moderátor: Maria Cristina Didero (kurátor, design szakíró és tanácsadó)
Osvárt Judit (designszakértő, ELLE Decoration Magyarország főszerkesztő)
Szőke Hajnalka (designer, lakberendező – LOSZ tervező tag)
Mári Andrea (alapító, tulajdonos – Code Showroom).

Dátum: 2025. február 12. (szerda), 10:00
Érkezés, regisztráció: 09:30-tól
Helyszín: Olasz Kultúrintézet (1088 Budapest, Bródy Sándor u. 8.)

RSVP: az alábbi regisztrációs linken, február 10-ig

A DOKUMENTUMFILM LEÍRÁSA

A design nemzetközi horizontján Fernando (1961-2022) és Humberto Campana (1953) egy, a kézművességet, az innovációt és a fenntarthatóságot ötvözni képes egyedülálló nyelvezet képviselőiként emelkedik ki. Az olasz gyökerekkel rendelkező testvérek számára az újra felhasználható anyagok és a kreativitás közötti kapcsolat felfedezésében a kezdetektől szülőföldjük, Brazília volt az ihletforrás.
Az 1984-ben alapított Estúdio Campana ikonikus művek széles skáláját hozta létre, közülük sokat olasz cégekkel való együttműködésben fejlesztettek. Az olasz designnal az 1990-es években elinduló kapcsolat fordulópontot jelentett karrierjükben, és utat nyitott a globális elismertség felé.

A Maria Cristina Didero és Francesca Molteni által írt és Francesca Molteni által rendezett dokumentumfilm az Estúdio Campana negyvenéves történetét meséli el, egy, a Campana fivérek pályafutásának főbb állomásait bemutató utazáson keresztül. A film távol áll a klasszikus visszaemlékező dokumentumfilmek kliséitől, a Campana-univerzumot tárja elénk, anyagokat, embereket és eszméket szőve egymásba. A design és az azon kívüli világ meghatározó személyiségeivel készített interjúk sorozatán keresztül feltárul munkásságuk lényege és a társadalomra gyakorolt mélyreható hatása. Az első kézzel készített játéktól kezdve a szülővárosukban, a nyüzsgő São Paulótól néhány órányi autóútra található Brotasban lévő Campana Park nagyméretű installációkig minden egyes időszakuk annak példája, hogy a Campana testvérek mindig az emberséget helyezték előtérbe a tárgyak puszta esztétikájával szemben.

A MI, A TÖBBIEK című dokumentumfilm betekintést enged a káoszt szépséggé, a tökéletlenséget pedig értékké átalakító tervezési nyelv kifejlődésének megértésébe. A két testvér nem csak fákat ültet, hanem gondolatokat is vet: a design regeneratív erő, a természet pedig a mi legértékesebb múzeumunk lehet. És végső soron a „többieknek” lenni – másoknak, tökéletleneknek, a megszokottól eltérőknek azt jelenti, hogy mi magunk vagyunk – válik a legerősebb alkotóerővé, az ellenállás a designt az egymás átölelésére és inspirálásra képes egyetemes nyelvvé átalakító cselekedetévé.

PINK projekt

A PINK projekt közel két évtizede megy szembe a hagyományos designtörténet narratívájával. Az Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesület által támogatott projekt célja, hogy egy férfiak által uralt világban rávilágítson a női designerek szerepére. A PINK az Olaszországban dolgozó grafikus nők munkásságát tárja elénk a kezdetektől napjainkig, kutatások és archív anyagok segítségével. A projekt olyan úttörő nők történeteit és az olasz vizuális kultúrára gyakorolt hatását emeli ki, mint Anita Klinz, Lora Lamm és Silvana Amato. Egy olyan világban, ahol a művészetek és szakmák történetét túlnyomórészt férfi aspektusból írták, a PINK egy tágabb perspektívát kínál a formatervezés történetének bemutatására, és tiszteleg a szakmában a nők gyakran elhanyagolt szerepe előtt.

VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁS

AZ OLASZ TERVEZŐGRAFIKA NŐI ALAKJAI
A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG

BRUNETTA MORETTI MATELDI (1904–1989)

Miután a torinói Accademia Albertinában végzett, az 1920-as évek közepén Milánóba költözött, ahol megismerkedett férjével, Filiberto Mateldivel, és női magazinoknak kezdett dolgozni. Illusztrációi a „La Domenica del Corriere” hetilapban, a kéthetente megjelenő „Il dramma” című lapban és a „Bellezza” című folyóiratban jelentek meg, ahol a divatot és az öltözködést összekapcsoló összetéveszthetetlen rajzai Irene Brin nemzetközi divatbemutatókról szóló cikkeit kísérték. A „Grazia”-ban és az „Amica”-ban rendszeres oldala volt „Taccuino” címen. A 'L'Espresso' számára Camilla Cederna 'Il lato debole' rovatát illusztrálta. A híres újságírónővel szellemi rokonságon alapuló szoros baráti kapcsolatot alakított ki. Azon 70 tag között volt 1955-ben, akik kiváltak a reklámtechnikusok részlegéből, és az akkori nevén Olasz Reklámművészek Egyesületévé alakultak. A következő években aktívan részt vett az egyesület életében.

JEANNE MICHOT GRIGNANI (1916–2003)

Francia száműzöttek gyermekeként Ukrajnában született plakátművész, jelmez- és divattervező. 1942-ben feleségül ment Franco Grignanihoz, akivel termékeny alkotói kapcsolatot alakított ki. Az 1950-es években olyan ismert olasz cégeknek dolgozott, mint a Borsalino, a Necchi, a Singer és a Pirelli, igen eredeti reklámokat készített ezen cégek számára. 1950 és 1955 között esőkabátokat tervezett a Pirelli számára. Stílusa az olasz gazdasági fellendülést testesítette meg.

ANITA KLINZ (1925–2013)

Isztria olasz részén született, Prágában grafikus képzésen vett részt, majd a háború után érkezett Milánóba. Lora Lammmal együtt ő volt az egyetlen nő Olaszországban, aki az 1950-es években fontos ipari vállalatok művészeti vezetői pozívciójába jutott: a Mondadorival együtt részt vett az „Epoca” designjának megalkotásában, dolgozott az „Urania” című sci-fi sorozat grafikai megjelenésén, és Alberto Mondadori közvetlen megbízásából megalapította a Mondadori művészeti irodát. Az általa tervezett kiadványsorozatok közül néhánynak, mint például az „Uomini e mito” (Emberek és mítoszok), az „I maestri dell'architettura contemporanea” (A kortárs építészet mesterei) és a „L'enciclopedia dei ragazzi” (Gyermekenciklopédia) címűeknek az AIAP CDPG külön gyűjteményt tart fenn. 2012-ben elnyerte az AWDA (AIAP Women in Design Award) életműdíját.

UMBERTA BARNI (1927)

A Ferrarai Művészeti Iskola és a milánói Castello Iparművészeti Iskola elvégzését követően 1947-ben az Ultra ügynökségnél, 1959-től az Ultra Pubblicità-nál kezdett dolgozni, ahol több mint száz reklámkampányban működött közre. Még az 1960-as években is aktív, házasságát követően szakmai tevékenysége jelentősen csökken. Az Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesület 70 alapítójának egyike volt, és műveit az egyesület által szervezett Országos Reklámművész-Kiállítása mindkét alkalmán kiállította, 1956-ban a Palazzo della Permanente-ben és 1959-ben a milánói Villa Palestro Galleria d'Arte Moderna-ban.

CLAUDIA MORGAGNI (1928–2002)

Az 1950-es és az 1980-as évek között grafikusként, művészként és tanárként dolgozott. Kezdetben reklámügynökségekkel és a Santagostino nevű akkoriban jelentős fonal- és textilgyártó céggel dolgozott együtt. 1957-ben megnyitotta saját stúdióját, és hamarosan jelentős ügyfélportfóliót alakított ki, amiben többek között megtalálható volt a Decca, az Esso, az Orzoro, a Kneipp, a Lanerossi, a Montedison és a Ruffino. 2019-ben posztumusz megkapta az AWDA Memory Award (AIAP Women in Design Award) díjat, mivel jelentős inspirációt jelent a női designerek és általában a nők számára. Az AIAP CDPG által az adományozás után megőrzött Claudia Morgagni Alap gondozza projektarchívumát, tanulmányokkal, vázlatokkal, dokumentumokkal és fényképekkel.

LORA LAMM (1928)

A svájci illusztrátor és grafikus a zürichi Kunstgewerbeschule-ban tanult, és pályája kezdetén különböző ügynökségeknél dolgozott. 1953-ban Milánóba költözött, és kapcsolatba került a Studio Boggerivel, amelyel a Motta csomagolásának fejlesztésén dolgozott. Max Huber bevezette a La Rinascente-be, aminek katalógusokat, plakátokat, reklámokat tervezett, 1956-ban pedig a „Japán” című kiállítás promóciós anyagát gondozta. Dolgozott a Pirelli, az Elizabeth Arden, az Olivetti és tobábbi ipari cég számára. 1963-ban visszatért Zürichbe, és Frank C. Thiessing társa lett, csomagolások és kiállítások tervezésével foglalkozott. 2019-ben elnyerte az AWDA (AIAP Women in Design Award) életműdíját.

ALDA SASSI – ALSA (1929–?)

Alsa néven is ismert, az Olasz Reklámművészek Egyesületének 70 alapítója között tatlájuk, és egy Martini plakáttal részt vett az egyesület által 1956-ban szervezett első országos reklámművész kiállításon. Az 1950-es évek és az 1960-as évek eleje között éppen a Martini Reklámiroda (Pubblimart) munkatársa volt, amelynek reklámokat és egyéb kommunikációs anyagokat tervezett. Figyelemre méltóak a hajózási társaságok (Lauro, Italia, Lloyd Triestino) számára készített plakátjai.

SIMONETTA FERRANTE (1930)

Miután Milánóban művészeti szakközépiskolában és a Verdi Konzervatóriumban érettségit szerzett, a londoni Central School for Arts and Designba járt. Bár Felice Casorati és Primo Conti a festészet felé terelgették, ő úgy döntött, hogy inkább a kiadvány- és reklámgrafika mellett köteleződik el. A Max Huberrel, Pier Giacomo Castiglionival, Bob Noordával és Bruno Munarival folytatott együttműködéseket követően 1961-ben Giovanna Graffal stúdiót alapított, amelynek portfóliójába többek között a Mondadori, a Galgan és a Supermarket (a későbbi Esselunga) is beletartozott. Később, 1971-ben Carlo Pollastrinivel együtt megnyitotta a Studio Barra 6-t. Az 1970-es évek közepén kilépett a grafikai stúdióból, és megalapította a Centro dell'Immagine e dell'Espressione-t, hogy a festészetnek és a tanításnak szentelje magát. Az Olasz Kalligráfiai Egyesülettel való kapcsolata új szakaszt jelentett a mind a mai napig tartó művészi munkásságában. Az Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesület tiszteletbeli tagja.

ORNELLA LINKE BOSSI (1935)

A Stuttgartban szerzett grafikusi diploma után szakmai pályafutását az ulmi Telefunken cégnél kezdte. Az 1960-as és 1970-es évek között együttműködött a Rinascente-Upimmal és a velencei Centro Internazionale delle Arti e del Costume-mal, valamint férjével, Norbert Linke tervezővel. 1979-ben Elena Consonnival és Luisa Montobbióval megalapította saját grafikai stúdióját, amely audiovizuális, társadalmi és kulturális kommunikációra szakosodott. A milánói Európai Design Intézetben is oktatott. Az 1960-as években különösen aktív és jelen volt Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesület (AIAP) (amelynek 1964 óta tagja) életében, a „Poliedro” című magazin néhány borítóját és szövegeit gondozva. Az 1970-1973 közötti hároméves időszakban az AIAP alelnöke volt. 2015-ben elnyerte az AWDA (AIAP Women in Design Award) életműddíját.

ORNELLA VITALI NOORDA (1935–2023)

A Brera Képzőművészeti Akadémián végzett Marino Marini növendékeként. 1959-ben az üzletláncokat üzemeltető La Rinascente-nél kezdett dolgozni, 1970-ig a design részleg külsős tanácsadójaként exkluzív tárgyakat készített néhány különleges eseményre, textilre szakosodva. Számos alkalommal működött együtt a Coin, Standa, Croff, Zucchi cégekkel, a párizsi Printemps áruházzzal, a Liberty's-szel és a londoni Habitat-tal. Számos termék fűződik a nevéhez, többek között a Guzzini számára készített tálcák és tárolók sorozata (1969-ben a MACEF első díját nyerte el), lámpák és üvegáruk a Venini számára, lakberendezési kiegészítők és csempék. Jelentősek voltak a műanyagokkal kapcsolatos vizuális kutatásai és kísérletei. A Nazareno Gabrielli tanácsadójaként a bőr alternatívájaként kifejlesztett egy új, szintetikus anyagot, a Tweedet, amellyel különböző táska- és bőröndkollekciókat készített. Naptárakat tervezett a Nava számára, és a Sporting Club di Milano 2, az Ipercoop és a Total számára a vállalati arculat kialakítását segítette.

CARLA GORGERINO (1939)

Miután 1956-ban elvégezte a kerámiaművész szakiskolát, 1957-ben csatlakozott a la Rinascente áruházlánc reklámirodájához. Az 1960-as években nagy áruházak számára rendkívül eredeti plakátokat és reklámoldalakat tervezett. Bár abban az időben kevéssé volt ismert a milánói grafikai szcénában, számos munkája úttörő jelentőséggel bírt a tipográfiában tanúsított új megközelítése miatt. Házasságát követően szakmai tevékenysége mérséklődött, majd az 1960-as évek végén véglegesen lezárult. 2024 az Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesülett iszteletbeli tagja.

NATALIA CORBETTA (1943)

Miután a Brera Képzőművészeti Akadémián tanult 1977 óta művészeti vezető, grafikus és az Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesülett tagja. Olyan cégeknek dolgozott, mint a Fusital, Flexform, Tonon, Sisal, Olivetti, IBM és az Interni belsőépítészetimagazin (1983-1986). Projektjei során együttműködött az olasz fotográfia olyan mestereivel, mint Gianni Berengo Gardin és Gabriele Basilico.

ADELAIDE ACERBI (1946–2009)

A pármai Képzőművészeti Akadémián szerzett díszlettervezői diplomát, majd 1967-ben másokkal együtt megalapította a Studio Lambdát, amelynek tulajdonosa volt, és amely a vizuális kommunikáció és különösen a vállalati arculattervezés területén tevékenykedett. Legjelentősebb tapasztalatai közé tartozik az 1968-ban férjével, Enrico Astorival és sógornőjével, Antoniával közösen alapított Driade cég számára folytaott kommunikációs tevékenysége. A Driade-nál a művészeti irányítással, grafikai munkákkal, vizuális merchandisinggal foglalkozott, ő szerkesztette a bútorok kézikönyveit, könyveket és csomagolásokat tervezett, amelyekkel a vállalat 1981-ben elnyerte a Compasso d'Oro vállalati arculat díját. Munkáival jól képviselte a világhírű minőségi design Milánóját.

MICHELA PAPADIA (1943–2015)

A római Ipari Formatervezési és Vizuális Kommunikációs szak elvégzése után 1969-ben három diáktársával megnyitja a Fuoricampo stúdiót. 1971-től a római Állami Művészeti Intézetben grafikai tervezést tanít. 1973-ban megnyitja Gemma Fiorentinivel (1948) a köz- és magánintézmények számára grafikai tervezéssel, valamint moziplakátokkal foglalkozó stúdióját. 1986 óta az olasz külügyminisztérium együttműködési programjaiban vizuális kommunikációs szakértőként vett részt, és két évig a mexikói Queretaróban (Mexikó) a Centro de Artes Graficas Mexicano-Italiano grafikaoktatási koordinátori feladatát látta el. 1981-ben a Gaumont filmgyártó vállalat grafikai vonalát beválasztották a Compasso d'Oro díjra. 2023-ban posztumusz elnyerte az AWDA (AIAP Women in Design Award) emlékdíjat.

AURELIA RAFFO (1948)

A művészeti szakközépiskola elvégzése után az Enalc reklámgrafikai és a Castello Sforzesco iskolába járt. 1967-ben fotósként, majd 1970-től szerkesztőségi grafikusként kezdett dolgozni a Bompiani kiadónál, ahol tíz éven át a grafikai részleg vezetője volt. Ezzel egy időben más kiadók, például a Mondadori és a Fabbri számára is tervezett borítókat. Ezt követően szabadúszóként dolgozott, többek között Giancarlo Iliprandival a „Photography Italiana” és Ugo La Pietrával az „In Più” layoutján. Igen jelentős a számos kiállításon és kiadványban megmutatkozó kísérleti fotográfusként végzett tevékenysége.

GRACIELA ANA GALVANI (1950–2007)

Az argentínai Córdobában született, Marche tartományból származó családban. A Córdobai Nemzeti Egyetemen 1974-ben diplomázott vizuális művészet szakon. Ugyanebben az évben feleségül ment Oscar Rocca olasz-argentin építészhez, akivel megalapította a Cedigraf stúdiót. Szakmai tevékenysége mellett a Río Cuarto Egyetemen (Córdoba) tanított, amíg az egyetemet az 1976-os államcsíny következtében be nem zárták. 1979-ben családjával Olaszországba költözött, hogy az urbinói Könyvszerkesztő iskolában kiadványgrafikai tervezést tanuljon, és ezzel egyidejűleg az ISIA-ba járjon, ahol megismerkedett Massimo Dolcinivel. Ezután Pesaróban telepedett le, és helyi intézményekkel, cégekkel, stúdiókkal és ügynökségekkel kezdett együtt dolgozni. 1984-ben férjével együtt megalapította a Studio Aliante-t, amely kommunikációval, kiállítási és múzeumi arculattervezéssel, építészeti és közműgrafikával foglalkozik. Tevékenységét halála évéig folytatta.

ELENA GREEN (1950)

Trieszti születésű, Genovában, majd Rómában tanult az ISIA-n, ahol 1971-ben diplomázott. A következő évtől a szakmájának szenteli magát. 1975-től és az azt követő tíz éven át az APM Italiana reklámügynökség tanácsadója volt. 1977-ben Marco Fogliattival együtt megnyitotta saját stúdióját, amely elsősorban kiadványok grafikai tervezésével és vizuális arculattervezéssel foglalkozott különböző, legfőképp a film és a szórakoztatás világában működő szervezetek és kulturális egyesületek számára. 1984-ben részt vett a Cattolicában megrendezett első grafikai biennálén, amelyet a közhasznú plakátoknak szenteltek.

PATRIZIA PATACCINI (1951–1998)

Milánói, a Brera Képzőművészeti Akadémián szerzett díszlettervező diplomát. Rövid londoni tartózkodás után visszatért Milánóba, ahol Angelo Cortesi G.P.I. stúdiójában kezdett dolgozni, ahol hamarosan a grafikai részleg vezetője lett. Az évek során a vállalati arculati projektekre szakosodott, különös tekintettel a márka térben való alkalmazásának, az archigráfiáknak és a jelzések rendeszerének tanulmányozására. Legismertebb projektjei közé tartozik a Linate repülőtér környezet- és tájékozódási grafikai rendszere, valamint az 1990-es években a válogatott mezein az Olasz Labdarúgó Szövetség címere. Számos díjat kapott, köztük a Compasso d'Oro-t az Alitalia utasügynökségek világszerte összehangolt arculatáért (1984).

GINETTE CARON (1955)

A kanadai származású, Olaszországban gyökeret vert művész a montréali Concordia Egyetemen szerzett tervezőgrafika diplomát, majd néhány évig Montreálban dolgozott. Ezután Bolognában és Velencében élt, mielőtt saját stúdiót alapított Milánóban. A Benetton és a Prada belsőépítészeti igazgatója volt, ügyfelei közé tartozik a Bulgari, a Knoll, a Moleskine, a San Carlo, a Swatch és a Vatikán. Munkái nemzetközi szinten jelentek meg, kerültek bemutatásra és díjazásra. Díjai között szerepel egy AWDA Honourable Mention (AIAP Women in Design Award, 2015) a Szentszék 2015-ös Expón felállított pavilonjának environmental graphic designjának elismeréseként, valamint két Compasso d’Oro különdíj (2011 és 2014). A Kanadai Királyi Művészeti Akadémia tagjává választották. Nemzetközi zsűrik tagja, a velencei IUAV Egyetem és a milánói Raffles Egyetem oktatója volt. Előadásokat és workshopokat tartott kanadai, kínai, francia, indiai, olasz, svájci, kanadai, tunéziai és törökországi egyetemeken.

SIMONETTA SCALA (1956)

Bolognai, a gimnázium után beiratkozott a DAMS-ra (a bolognai egyetem képzőművészeti, zenei és előadóművészeti karára), amelyet végül nem fejezett be. 1982 és 1986 között képregényeket és illusztrációkat készített. Grafikai tervezéssel 1985 óta foglalkozik. 1997-ben másokkal együtt megalapította a By Designt, majd 2001-ben Lorella Censivel közösen megnyitotta a Lizart vizuális kommunikációs irodát, amely sorozatok, könyvek és vállalati szakkönyvek grafikai tervezésével, valamint céges arculattervezéssel, reklámkampányokkal és termékkommunikációval foglalkozott. Ügyfelei közé tartozik az UniCredit, Conad, Gruppo Italiano Vini, Tetra Pak, Coop Adriatica, Granarolo, Federfarma Bologna, Gruppo 24Ore. 2008-tól 2021-ig a bolognai Művészeti Akadémián és a Spazio Labo' (Bologna) kétéves fotográfiai tanfolyamán tanított.

ELISABETTA OGNIBENE (1957)

A modenai Venturi Művészeti Intézet elvégzését követően az Olasz Kommunista Párt (PCI) tartományi szövetségének önkénteseként kezdett el grafikával foglalkozni, a Festa de l'Unità standjainak faldekorációit készítette. Az 1970-es évek végén a modenai PCI szövetség grafikai központjának vezetője lett, majd a modenai városi tanács grafikai irodájában dolgozott, ahol megismerkedett Filippo Partesottival, aki később a Kennedy's Studiosban lett társa, és Massimo Dolcinivel. Kezdettől fogva politikai kommunikációval és közhasznú grafikával foglalkozott. A Kennedy's Studios-szal párhuzamosan három évig dolgozott az Olivetti vállalati arculati irodájában (1984-87) Milánóban. Ezt követően megalapította az Avenida ügynökséget, amelynek 2015-ig művészeti igazgatója volt. Portfóliójába tartozik több baloldali párt - PDS, Ulivo, SEL, PD -, egyesületek, mint a Libera, Arci és Gruppo Abele, valamint számos kulturális intézmény, köztük a modenai városi színház.

SILVANA AMATO (1964)

1995 óta dolgozik a kiadványszerkesztés területén, főleg kulturális területen fejlesztett projekteket olyan ügyfelek számára, mint a Laterza, a Szent Cecília Nemzeti Akadémia, a Teatro di Roma, a 66thand2nd, a Goethe-Institut, a Cartiere Fabriano, az olasz Országos Könyvtár. Projektjeit az ADI Design Index is említi, és két alkalommal (2009-ben és 2010-ben) elnyerte a Fedrigoni Top Application Award díjat. 2002 óta különböző egyetemeken tanít, többek között a római La Sapienza Egyetemen, a Frosinone-i Képzőművészeti Akadémián, a velencei Iuav Egyetemen és az urbinói Isia Egyetemen. 2018 óta ő az első olasz női tervező, akit felvettek az Alliance Graphique Internationale (AGI) tagjai közé.

ALESSANDRA MORCELLA (1965)

Miután Urbinóban nyelvi diplomát szerzett vizuális kommunikációs képzésen vett részt az anconai Cnipa - Centro Sperimentale Designban. 1987-ben a pesarói Studio Dolcini stúdióban kezdett dolgozni, ahol számítógépes grafikára szakosodott. 1992-től szabadúszóként Romagna tartomány tengerpartának leghíresebb diszkóival kezdett együttműködni. Többek között a rimini Paradiso, a Cocoricò, a Peter Pan és a Prince Riccionéban. Az éjszakai klubok számára készített arculati munkái úttörőnek számítanak Olaszországban. A digitális innováció terén való jártasságának köszönhetően az évek során webdesignnal is foglalkozott, valamint közép-olaszországi reklámügynökségek, közép- és nagyvállalatok tanácsadójaként.

PATRIZIA DI GIOIA (1966)

A modenai Venturi Művészeti Intézet grafikai tervezés szakán szerzett diplomát, majd egy évig a bolognai DAMS-on (Művészeti, zenei és előadóművészi karon) tanult. 1989-től 1993-ig Filippo Partesotti, a Kennedy's Studio korábbi partnere stúdiójának volt társa, ahol kiadványszerkesztéssel és közhasznú grafikák készítésével foglalkozott. A stúdióban szerzett tapasztalataival párhuzamosan Giorgio de Mitrivel kezdett együtt dolgozni több éjszakai klub vizuális arculatán, mint például a Spirity Cavezzo-ban, a Peter Pan Riccionéban és a Paradiso Riminiben. Ebből az első tapasztalatból született meg a de Mitrivel való szakmai partnersége, először a de Mitri/Di Gioia stúdió megalapításával, amely életet adott a „Cube” kiadványnak (egy független utcai kulturális magazin), majd 1998-ban a Sartoria Comunicazione ügynökség létrehozásával.

MADDALENA FABBRI (1965)

Riminiben született, 1988-ban a bolognai Képzőművészeti Akadémián szerzett díszlettervezői diplomát. A grafikai tervezés világa felé egy kiadványszerkesztői és egy reklámgrafikai haladó kurzuson való részvétellel közeledett, ahol egyik tanára Massimo Dolcini volt. Kezdetben különböző stúdiókban dolgozott, többek között a Riminiben található Relében és a pesarói Dolcini Associati stúdióban, majd szabadúszóként dolgozott a közigazgatásnak, valamint különböző kulturális és egyéb szervezeteknek, többek között Rimini tartománynak, a Rimini Expo-nak, a San Patrignano közösségnek és az Assoform Romagna-nak. A 2000-es évek elején elsősorban a Romagna tartomány tengerpartján található fontos klubjainak, például a Riccionéban található Cocoricònak és a Riminiben található Street Clubnak, valamint a bolognai LINK-nek a vizuális arculatának tervezésében vett részt.

LAURA VIALE (1967)

Torinóban született, majd a milánói Európai Design Intézet (IED) képzése után illusztrátorként és grafikusként dolgozott több magazinnak és kiadónak. 1994-ben Marcello Baraghini, Irene Gentile és Annalisa De Russis társaságában elnyerte a Compasso d'Oro díjat a Stampa Alternativa által kiadott „Millelire” könyvek grafikai tervezéséért. 1996 óta főként művészi munkájának él, és különböző egyéni és csoportos kiállításokon vesz részt. Néhány műve a Goldman Sachs Bank (London), a Merril Lynch Bank (London) és a Targetti Art Light (Firenze) gyűjteményeiben szerepel. Tanított a torinói IED Illusztrárori és Grafikus tanszékein.

CRISTINA CHIAPPINI (1967)

Az AIAP (Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesület) korábbi alelnöke (2006-2009), Róma és Bejrút között élő grafikus és médiadesigner. A vizuális kommunikáció területén 1989 óta dolgozik. Megbízói között taláható az Egyesült Nemzetek Szervezete, ITA - Olasz Külkereskedelmi Ügynökség, Európai Bizottság, Milánói Triennálé, Fondation Cartier, Studio Museo Achille Castiglioni, MAXXI Museo, Olasz Nemzeti Bank, INFN Nemzeti Atomfizkiai Kutatóintézet, Rai International. Tagja volt az Olasz Formatervezési Tanácsnak (2007), valamint nemzetközi rendezvények és kiállítások kurátora. 1990 óta oktatott többek között a San Marinó Köztársaság egyetemén és a római La Sapienza Egyetemen. Jelenleg a római Képzőművészeti Akadémia docense.

LAURA BORTOLONI (1980)

2005-ben végzett az urbinói ISIA-n, majd néhány stúdiónál és ügynökségnél szerzett tapasztalat után 2013-ban alapította meg az Ida Studiót Rovigóban. 2018 óta adjunktus a Ferrarai Egyetem Építészeti Karán, 2021 óta pedig az Udinei Egyetemen. Olaszországban és más európai országokban tartott workshopokat és képzéseket. Többször beválasztották az ADI Design Index és az AWDA AIAP Women in Design Award-ba, és többször elnyerte a DesignEuropa díjat. Művészként és grafikusként is aktív, olasz, japán és svájci alkotóházak munkájában vesz részt. Az AIAP alelnöke volt 2019 és 2021 között.

CLAUDE MARZOTTO (1981)

A milánói Műszaki Egyetem designkomunikáció szakán szerzett diplomát, majd az Atelier Vostok partnereként egy 5 éves barcelonai tapasztalatot követően Maia Sambonet-vel megalapította a òbelo stúdiót Milánóban, egy, a kiadványszerkesztés, a kulturális kommunikáció és az oktatás területen tevékenykedő grafikai stúdiót A Milánói Műszaki Egyetem ipari formatervezés és multimédiás kommunikáció szakán szerzett doktori fokozatot. 2011 és 2017 között az AIAP által kiadott „Progetto Grafico” magazin szerkesztőségének tagja volt. 2008 óta tanít különböző olasz és külföldi formatervezői iskolákban és egyetemeken. Kutatásaira jellemző, hogy különös hangsúlyt fektet a vizuális kommunikáció részvételi dimenziójára és a nyomtatási technikákra, mint az öntermelés eszközére.

OLIMPIA ZAGNOLI (1984)

A multidiszciplináris illusztrátor és művész, munkái nemzetközi szinten számos nyomtatott formában, valamint galériákban és gyermekkönyvekben, márkakampányokban és metrómegállókban jelentek meg. Illusztrációi többek között a „The New York Times”-ban, a „The New Yorker”-ben és a „Vogue Italia”-ban jelentek meg, valamint a Penguin, a Taschen és a Feltrinelli által kiadott könyvek borítóján. Kereskedelmi ügyfelei közé tartozik az Elizabeth Arden, a Barilla és az Apple, és olyan márkáknak tervezett kapszulakollekciókat és márka kiegészítőket, mint a Dior, a Prada és a Fendi. Társalapítója a családi tulajdonban lévő Clodomiro nevű dizájn termékcsaládnak.

CLAUDIA NERI (1963)

A római La Sapienza Egyetemen szerzett tervezőgrafikus diplomát, valamint irodalom- és művészettörténeti diplomát, majd római és torontói ügynökségeknél szerzett tapasztalatokat követően 1995-ben Teikna Design néven saját vállalkozásba kezdett, amely egy milánói székhelyű, márkaidentitásra, grafikai tervezésre és integrált kommunikációra szakosodott stúdió. Ügyfelei között múzeumok (például a New York-i Museum of Jewish Heritage és a ferrarai MEIS - Museo Nazionale dell'Ebraismo Italiano e della Shoah), művészeti galériák (Alfonso Artiaco) és egyetemek (SDA Bocconi) szerepelnek. Számos zsűri tagja volt, és fontos díjakat kapott, többek között a 2020-as Compasso d'Oro díjátadón kitüntető elismerést.

ORITH KOLODNY (1965)

Tel-Avivban született, Milánóban, fogadott városában él és dolgozik. A korábbi sprinter, aki 15 évig tartotta az izraeli 400 méteres rekordot, 2024-ben kiadta az „Olympix” című könyvét, amely egy grafikai utazás az olimpiák történetein keresztül. A humorérzékkel megáldott grafikus gyermekeknek és felnőtteknek szóló képeskönyvek szerzője. Első könyve, a 'Tel Aviv' a BolognaRagazzi Awards-on különdíjat kapott. 2019-ben az AWDA (AIAP Women in Design Award) különdíját kapta a kutatási és oktatási szekcióban a '199 zászló' című könyvéért.

ROBERTA MANZOTTI (1968)

Az urbinói ISIA-n szerzett diplomát, majd 2004-ben az Ancona megyei Chiaravalle-ban megalapította a RossodiGrana stúdiót, amely köz- és magánintézmények számára készült grafikával és kommunikációval foglalkozott. 2008 óta együttműködik a Montessori Alapítvánnyal, ahol rendezvények arculatát és számos mélyreható kezdeményezés megszervezését végzi, ezek között szerepel a „Maria Montessori. A pedagógia szolgálatában álló design” című, az ADI Design Indexbe beválogatott projekt. 2015 és 2018 között az AIAP nemzeti tanácsosa volt.

PAOLA FORTUNA (1969)

Az építészmérnöki diploma megszerzése után 1999-ben kezdett el foglalkozni a vizuális designnal, majd 2010-ben megalapította a „+fortuna” kísérleti designstúdiót. Ezzel párhuzamosan kutatással és oktatással is foglalkozik, 2003 óta együttműködik a velencei Iuav Egyetemmel. Számos hazai és nemzetközi díjat nyert, többek között a 2011-es IIID Nemzetközi Díjpályázat nagydíját, valamint a 2020-as és 2023-as IIID Arany Díjat. Munkáit rangos helyszíneken állították ki, többek között a Milánói Triennálén, beválasztották az AWDA jelölt projektjei közé (2015, 2017, 2019), és többször publikálták az ADI Design Indexben.

ANNALISA GATTO (1972)

Grafikus, az A G Fronzoni iskola-műhelyben tanult, és könyvtervezési tanfolyamokon vett részt Germano Facetti és Bruno Munari irányítása alatt Milánóban. Dolgozott a Fabrica/United Colors of Benetton (Treviso), a Studio Cerri & Associati (Milánó), a Fragile/Corporate Identity Care (Milánó) és az Intégral Ruedi Baur (Párizs) számára. 2012-ben Genovában megalapította a Nom de Plume kommunikációs és grafikai stúdiót, amely vállalatok, független kiadók, múzeumok és kulturális intézmények számára nyújt szolgáltatásokat. 2012-ben és 2015-ben kétszer is jelölték az AWDA (AIAP Women in Design Award) díjra.

LAURA DORO (1977)

A velencei grafikus a Nemzetközi Grafikai Iskolában végzett, ahol 2002-ben első díjat nyert az European Wool Awards-on. 2005-ben Barcelonába költözött, hogy részt vegyen az IED (European Institute of Design) kommunikációs desgn kézpésén. Visszatérve Olaszországba, miután több ügynökséggel is együttműködött, 2019 óta az Artemia Group munkatársa. 2019-ben jelölték az AWDA (AIAP Women in Design Award) díjra, 2021-ben pedig ezüstérmet nyert a European Design Awards-on.

CHRIS ROCCHEGGIANI (1977)

Anconában él és dolgozik. Képzőművészként diplomázott az Állami Művészeti Intézetben, és az urbinói ISIA-n szerzett tervezőgrafikus diplomát. Művész, művészeti vezető, oktató és Roberto Montanival együtt társalapítója a CH RO MO nevű, a design és a művészet vizuális nyelveit kutató duónak. Alapítója a Pensiero Manifesto nevű kreatívokból, grafikusokból és illusztrátorokból álló közösségnek, amely a plakátot közhasznú eszközként tekinti. Projektjeit a European Design Awards és az AIAP Women in Design Award (2017) díjazta, és beválogatták az ADI Design Indexbe.

FEDERICA LASI (1980)

2004-ben az urbinói ISIA-n diplomázott tervezőgrafika és vizuális kommunikáció szakon. 2006-ban Alex Natali-val együtt megalapította a Treviso tartományban működő „mimicoco designt”. Vállalati kommunikációs projekteken és termékek illetve termékcsaládok vizuális arculati megjelenésén dolgozik. Művészeti boltok és múzeumi könyvesboltok számára termékcsaládok, valamint kiegészítő- és ruházati kollekciók számára irányelvek kidolgozását gondozta. Számos díja közül a legutóbbiak közül néhány a Vinitaly Design Nemzetközi Csomagolási Verseny („Az év címkéje 2021” különdíja) és a DNA Paris Design Awards 2022.

FRANCESCA ULIVARI (1984)

Miután a firenzei ISIA-n ipari formatervezés és kommunikáció szakon szerzett alapdiplomát, Londonba költözött, hogy a Central Saint Martins College-ban kommunikációs design szakon szerezzen mesterdiplomát. Jelenleg tervezőként és illusztrátorként dolgozik Firenze és London között. Különösen érdekli a design társadalmi funkciója és a belőle származó együttműködést elősegítő aspektusa, olyan multidiszciplináris megközelítéssel rendelkezik, amely a látszólag különböző területek között mind koncepcionális, mind konkrét értelemben lehetővé teszi számára az átjárást.

CLAUDIA POLIZZI (1986)

A nápolyi származású grafikus és illusztrátor 2011 óta dolgozik Bolzanóban. Miután az urbinói ISIA-n tanult, majd a velencei IUAV Egyetemen vizuális kommunikáció és multimédia szakon mesterdiplomát szerzett, szakmai karrierjét a Lupo & Burtscher stúdióban kezdte. 2017-ben megalapította saját stúdióját, amely kiadványszerekesztéssel, vállalati arculattervezéssel és kiállítások tervezésével foglalkozik. Nike Auerrel együtt 2012-ben elnyerte az AWDA első díját (AIAP Women in Design Award).

VALENTINA ALGA CASALI (1987)

Multidiszciplináris tervező, aki a betűkészítés, a betűtervezés, a kőfaragás és a táblaképfestés területén dolgozik. A 2021-ben a New York-i Cooper Unionban és az antwerpeni Plantin Instituut voor Typografie-ban végzett tipográfia szakon. 2010 óta dolgozik a vizuális kommunikáció területén. Marco Goran Romanóval együtt alapította a Sunday Büro stúdiót Jesiben. Szabadidejében Tiger Mochi álnéven textil kiegészítőket hímez, 2023 óta pedig Olaszország egyik legfontosabb betűkészítő cégének, a CAST-nak a csapatát erősíti. A maceratai Képzőművészeti Akadémia oktatója, terveiért számos díjat nyert, többek között 2022-ben a Type Directors Club Certificate of Typographic Excellence díját, 2023-ban pedig az AIAP Woman in Design Awardot.

MILÁNÓI BÚTORKIÁLLÍTÁS

2025. április 8-13.

Globális szinten az ágazat egyik legjelentősebb kiállítása

MILÁNÓI TRIENNÁLÉ

Az idei Olasz Design Világnapja a közelgő, 2025. május 13. és szeptember 9. között megrendezésre kerülő, „Egyenlőtlenségek. Hogyan találjunk gyógyírt az emberiség sérüléseire” című 24. Milánói Triennáléval szorosan összefonódik.
 
A rendezvénysorozat keretében választ keresünk arra, hogy a design miként tudja az egyenlőtlenségek által az emberek mindennapi jólétére gyakorolt hatását csökkenteni. 
 
Miután 2019-ben a Broken Nature című kiállítással a fenntarthatóság, 2022-ben az Unknown Unknowns című kiállítással pedig a kozmikus űrtől a vírusok láthatatlan szintjéig az univerzum rejtélyeinek témája került középpontba, a 24. Triennálé ezt a trilógiát az emberi dimenzióra fokuszálva zárja, és egy olyan sürgető és politikai szempontból is fontos kérdéssel foglalkozik, mint a növekvő egyenlőtlenség.  A Triennálé elsősorban a város a design és az építészet új közösségi modellek szolgálatába állításával megvalósuló megújulásának és átalakulásának fenntartható példáin, a létesítmények és szolgáltatások hozzáférhetőségén, valamint a fenntarthatóság, mint a haladás egyik formáján való elgondolkodásra ad alkalmat.
 
További információért látogass el a 24. Nemzetközi Triennálé Kiállítás oldalra.