Dokumentumfilm-vetítés
Negyven év közös munka a design területén: a Campana fivérek élete és munkássága
című dokumentumfilm vetítése magyar felirattal.
A vetítést kerekasztal-beszélgetés követi,
Moderátor: Stefano Cobino
Osvárt Judit (designszakértő, ELLE Decoration Magyarország főszerkesztő)
Szőke Hajnalka (designer, lakberendező – LOSZ tervező tag)
Mári Andrea (alapító, tulajdonos – Code Showroom).
RSVP: az alábbi regisztrációs linken, február 10-ig
A design nemzetközi horizontján Fernando (1961-2022) és Humberto Campana (1953) egy, a kézművességet, az innovációt és a fenntarthatóságot ötvözni képes egyedülálló nyelvezet képviselőiként emelkedik ki. Az olasz gyökerekkel rendelkező testvérek számára az újra felhasználható anyagok és a kreativitás közötti kapcsolat felfedezésében a kezdetektől szülőföldjük, Brazília volt az ihletforrás.
Az 1984-ben alapított Estúdio Campana ikonikus művek széles skáláját hozta létre, közülük sokat olasz cégekkel való együttműködésben fejlesztettek. Az olasz designnal az 1990-es években elinduló kapcsolat fordulópontot jelentett karrierjükben, és utat nyitott a globális elismertség felé.
A Maria Cristina Didero és Francesca Molteni által írt és Francesca Molteni által rendezett dokumentumfilm az Estúdio Campana negyvenéves történetét meséli el, egy, a Campana fivérek pályafutásának főbb állomásait bemutató utazáson keresztül. A film távol áll a klasszikus visszaemlékező dokumentumfilmek kliséitől, a Campana-univerzumot tárja elénk, anyagokat, embereket és eszméket szőve egymásba. A design és az azon kívüli világ meghatározó személyiségeivel készített interjúk sorozatán keresztül feltárul munkásságuk lényege és a társadalomra gyakorolt mélyreható hatása. Az első kézzel készített játéktól kezdve a szülővárosukban, a nyüzsgő São Paulótól néhány órányi autóútra található Brotasban lévő Campana Park nagyméretű installációkig minden egyes időszakuk annak példája, hogy a Campana testvérek mindig az emberséget helyezték előtérbe a tárgyak puszta esztétikájával szemben.
A MI, A TÖBBIEK című dokumentumfilm betekintést enged a káoszt szépséggé, a tökéletlenséget pedig értékké átalakító tervezési nyelv kifejlődésének megértésébe. A két testvér nem csak fákat ültet, hanem gondolatokat is vet: a design regeneratív erő, a természet pedig a mi legértékesebb múzeumunk lehet. És végső soron a „többieknek” lenni – másoknak, tökéletleneknek, a megszokottól eltérőknek azt jelenti, hogy mi magunk vagyunk – válik a legerősebb alkotóerővé, az ellenállás a designt az egymás átölelésére és inspirálásra képes egyetemes nyelvvé átalakító cselekedetévé.
Da quasi due decenni, il progetto PINK sfida la narrazione della storia convenzionale del design. Il progetto, promosso dall’Associazione Italiana Design della Comunicazione Visiva, mira a celebrare le designer donne in un mondo dominato da uomini. PINK esplora il lavoro delle progettiste grafiche attive in Italia dal passato al presente attraverso ricerche e materiali d’archivio. In particolar modo, il progetto evidenzia le storie e l’impatto di donne pioniere come Anita Klinz, Lora Lamm e Silvana Amato sulla cultura visiva italiana. In un mondo in cui le storie delle arti e delle professioni sono state prevalentemente scritte in chiave maschile, PINK offre una prospettiva più inclusiva sulla storia del design ed onora il ruolo, spesso trascurato, delle donne nella professione.
A PINK projekt közel két évtizede megy szembe a hagyományos designtörténet narratívájával. Az Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesület által támogatott projekt célja, hogy egy férfiak által uralt világban rávilágítson a női designerek szerepére. A PINK az Olaszországban dolgozó grafikus nők munkásságát tárja elénk a kezdetektől napjainkig, kutatások és archív anyagok segítségével. A projekt olyan úttörő nők történeteit és az olasz vizuális kultúrára gyakorolt hatását emeli ki, mint Anita Klinz, Lora Lamm és Silvana Amato. Egy olyan világban, ahol a művészetek és szakmák történetét túlnyomórészt férfi aspektusból írták, a PINK egy tágabb perspektívát kínál a formatervezés történetének bemutatására, és tiszteleg a szakmában a nők gyakran elhanyagolt szerepe előtt.
Dopo aver frequentato l’Accademia Albertina di Torino, a metà degli anni Venti raggiunge Milano, dove conosce il marito Filiberto Mateldi e comincia a lavorare per l’editoria femminile. Le sue illustrazioni compaiono nel settimanale “La Domenica del Corriere”, nel quindicinale “Il dramma” e nel periodico “Bellezza”, dove gli inconfondibili disegni che coniugano moda e costume accompagnano gli articoli di Irene Brin sulle sfilate internazionali. Su “Grazia” e “Amica” ha una pagina fissa, intitolata “Taccuino”. Per “L’Espresso” illustra la rubrica “Il lato debole” di Camilla Cederna. Con la celebre giornalista instaura un sodalizio basato su una grande affinità intellettuale. È tra i 70 soci nel 1955, quando AIAP si separa dalla componente dei tecnici pubblicitari, divenendo l’Associazione Italiana Artisti Pubblicitari, come allora era denominata. Negli anni successivi partecipa attivamente alla vita associative.
Miután a torinói Accademia Albertinában végzett, az 1920-as évek közepén Milánóba költözött, ahol megismerkedett férjével, Filiberto Mateldivel, és női magazinoknak kezdett dolgozni. Illusztrációi a „La Domenica del Corriere” hetilapban, a kéthetente megjelenő „Il dramma” című lapban és a „Bellezza” című folyóiratban jelentek meg, ahol a divatot és az öltözködést összekapcsoló összetéveszthetetlen rajzai Irene Brin nemzetközi divatbemutatókról szóló cikkeit kísérték. A „Grazia”-ban és az „Amica”-ban rendszeres oldala volt „Taccuino” címen. A 'L'Espresso' számára Camilla Cederna 'Il lato debole' rovatát illusztrálta. A híres újságírónővel szellemi rokonságon alapuló szoros baráti kapcsolatot alakított ki. Azon 70 tag között volt 1955-ben, akik kiváltak a reklámtechnikusok részlegéből, és az akkori nevén Olasz Reklámművészek Egyesületévé alakultak. A következő években aktívan részt vett az egyesület életében.
Cartellonista, figurinista e fashion designer, nata in Ucraina da esuli francesi. Nel 1942 sposa Franco Grignani, con cui crea un prolifico sodalizio creativo. Negli anni Cinquanta lavora per note aziende italiane, come Borsalino, Necchi, Singer e Pirelli, realizzando originali artefatti pubblicitari. Per Pirelli disegna una linea di impermeabili tra il 1950 e il 1955. Il suo tratto interpreta il boom economico italiano.
Francia száműzöttek gyermekeként Ukrajnában született plakátművész, jelmez- és divattervező. 1942-ben feleségül ment Franco Grignanihoz, akivel termékeny alkotói kapcsolatot alakított ki. Az 1950-es években olyan ismert olasz cégeknek dolgozott, mint a Borsalino, a Necchi, a Singer és a Pirelli, igen eredeti reklámokat készített ezen cégek számára. 1950 és 1955 között esőkabátokat tervezett a Pirelli számára. Stílusa az olasz gazdasági fellendülést testesítette meg.
Nata nell’Istria italiana, frequenta la scuola d’arte grafica di Praga e raggiunge Milano nel dopoguerra. Insieme a Lora Lamm è stata l’unica donna in Italia a ottenere negli anni Cinquanta la direzione artistica di importanti realtà industriali: con Mondadori partecipa al design di “Epoca”, studia la veste grafica della collana di fantascienza “Urania” e, con un incarico diretto assegnatole da Alberto Mondadori, fonda l’ufficio artistico Mondadori. AIAP CDPG conserva un fondo dedicato ad alcune delle collane editoriali da lei progettate, come “Uomini e mito”, “I maestri dell’architettura contemporanea” e “L’enciclopedia dei ragazzi”. Nel 2012, le è stato conferito il premio alla carriera AWDA (AIAP Women in Design Award).
Isztria olasz részén született, Prágában grafikus képzésen vett részt, majd a háború után érkezett Milánóba. Lora Lammmal együtt ő volt az egyetlen nő Olaszországban, aki az 1950-es években fontos ipari vállalatok művészeti vezetői pozívciójába jutott: a Mondadorival együtt részt vett az „Epoca” designjának megalkotásában, dolgozott az „Urania” című sci-fi sorozat grafikai megjelenésén, és Alberto Mondadori közvetlen megbízásából megalapította a Mondadori művészeti irodát. Az általa tervezett kiadványsorozatok közül néhánynak, mint például az „Uomini e mito” (Emberek és mítoszok), az „I maestri dell'architettura contemporanea” (A kortárs építészet mesterei) és a „L'enciclopedia dei ragazzi” (Gyermekenciklopédia) címűeknek az AIAP CDPG külön gyűjteményt tart fenn. 2012-ben elnyerte az AWDA (AIAP Women in Design Award) életműdíját.
Dopo gli studi alla Scuola d’Arte di Ferrara e alla Scuola d’Arte Applicata del Castello di Milano, nel 1947 inizia presso l’Agenzia Ultra, dal 1959 Ultra Pubblicità, collaborando alla realizzazione di oltre cento campagne pubblicitarie. Attiva ancora negli anni Sessanta, con il matrimonio la sua attività professionale si riduce sensibilmente. È tra i 70 fondatori di AIAP ed espone in entrambe le edizioni della Mostra Nazionale degli Artisti Pubblicitari, svoltesi nel 1956 al Palazzo della Permanente e nel 1959 alla Galleria d’Arte Moderna di Villa Palestro a Milano e organizzate dall’Associazione.
A Ferrarai Művészeti Iskola és a milánói Castello Iparművészeti Iskola elvégzését követően 1947-ben az Ultra ügynökségnél, 1959-től az Ultra Pubblicità-nál kezdett dolgozni, ahol több mint száz reklámkampányban működött közre. Még az 1960-as években is aktív, házasságát követően szakmai tevékenysége jelentősen csökken. Az Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesület 70 alapítójának egyike volt, és műveit az egyesület által szervezett Országos Reklámművész-Kiállítása mindkét alkalmán kiállította, 1956-ban a Palazzo della Permanente-ben és 1959-ben a milánói Villa Palestro Galleria d'Arte Moderna-ban.
Progettista grafica, artista e insegnante, attiva tra gli anni Cinquanta e gli anni Ottanta. Inizia collaborando con agenzie pubblicitarie e Santagostino, un importante produttore di filati e tessili del tempo. Nel 1957 apre il suo studio professionale e conquista rapidamente un portfolio clienti di tutto rilievo, in cui figurano Decca, Esso, Orzoro, Kneipp, Lanerossi, Montedison e Ruffino. Nel 2019 le viene assegnato il premio alla memoria AWDA (AIAP Women in Design Award) perché modello di riferimento per le progettiste e per le donne. Il Fondo Claudia Morgagni, conservato da AIAP CDPG, custodisce l’archivio di progetto, con studi, bozzetti, documenti e fotografie.
Az 1950-es és az 1980-as évek között grafikusként, művészként és tanárként dolgozott. Kezdetben reklámügynökségekkel és a Santagostino nevű akkoriban jelentős fonal- és textilgyártó céggel dolgozott együtt. 1957-ben megnyitotta saját stúdióját, és hamarosan jelentős ügyfélportfóliót alakított ki, amiben többek között megtalálható volt a Decca, az Esso, az Orzoro, a Kneipp, a Lanerossi, a Montedison és a Ruffino. 2019-ben posztumusz megkapta az AWDA Memory Award (AIAP Women in Design Award) díjat, mivel jelentős inspirációt jelent a női designerek és általában a nők számára. Az AIAP CDPG által az adományozás után megőrzött Claudia Morgagni Alap gondozza projektarchívumát, tanulmányokkal, vázlatokkal, dokumentumokkal és fényképekkel.
Illustratrice e grafica svizzera, si forma alla Kunstgewerbeschule di Zurigo e agli esordi della carriera collabora con differenti agenzie. Nel 1953 si trasferisce a Milano ed entra in contatto con lo Studio Boggeri, per il quale segue gli studi di packaging per la Motta. Presentata da Max Huber alla Rinascente, progetta cataloghi, locandine, pubblicità, nel 1956 cura il materiale promozionale collegato alla mostra “Il Giappone”. Lavora per Pirelli, Elizabeth Arden, Olivetti e altre industrie. Nel 1963 ritorna a Zurigo e diventa partner di Frank C. Thiessing, dedicandosi al packaging e al design di mostre. Nel 2019, le è stato conferito il premio alla carriera AWDA (AIAP Women in Design Award).
A svájci illusztrátor és grafikus a zürichi Kunstgewerbeschule-ban tanult, és pályája kezdetén különböző ügynökségeknél dolgozott. 1953-ban Milánóba költözött, és kapcsolatba került a Studio Boggerivel, amelyel a Motta csomagolásának fejlesztésén dolgozott. Max Huber bevezette a La Rinascente-be, aminek katalógusokat, plakátokat, reklámokat tervezett, 1956-ban pedig a „Japán” című kiállítás promóciós anyagát gondozta. Dolgozott a Pirelli, az Elizabeth Arden, az Olivetti és tobábbi ipari cég számára. 1963-ban visszatért Zürichbe, és Frank C. Thiessing társa lett, csomagolások és kiállítások tervezésével foglalkozott. 2019-ben elnyerte az AWDA (AIAP Women in Design Award) életműdíját.
Nota anche come Alsa, è tra i 70 fondatori di AIAP e partecipa, con un cartellone per Martini, alla prima Mostra Nazionale degli Artisti Pubblicitari del 1956 organizzata dall’Associazione. Tra gli anni Cinquanta e i primi Sessanta, infatti, si segnala attiva presso l’Ufficio Pubblicità Martini (Pubblimart) per il quale progetta annunci e altri materiali di comunicazione. Notevole la sua produzione di manifesti per compagnie di navigazione (Lauro, Italia, Lloyd Triestino).
Alsa néven is ismert, az Olasz Reklámművészek Egyesületének 70 alapítója között tatlájuk, és egy Martini plakáttal részt vett az egyesület által 1956-ban szervezett első országos reklámművész kiállításon. Az 1950-es évek és az 1960-as évek eleje között éppen a Martini Reklámiroda (Pubblimart) munkatársa volt, amelynek reklámokat és egyéb kommunikációs anyagokat tervezett. Figyelemre méltóak a hajózási társaságok (Lauro, Italia, Lloyd Triestino) számára készített plakátjai.
Diplomatasi a Milano, al liceo artistico e al conservatorio Verdi, frequenta la Central School for Arts and Design di Londra. Pur incoraggiata da Felice Casorati e Primo Conti verso la pittura, sceglie di dedicarsi alla grafica editoriale e pubblicitaria. Dopo alcune collaborazioni con Max Huber, Pier Giacomo Castiglioni, Bob Noorda e Bruno Munari, nel 1961 fonda con Giovanna Graf uno studio nel cui portfolio figurano Mondadori, Galgan e Supermarket (poi Esselunga). Successivamente, nel 1971, apre con Carlo Pollastrini lo Studio Barra 6. Nella metà degli anni Settanta lascia lo studio grafico e fonda il Centro dell’Immagine e dell’Espressione per dedicarsi alla pittura e all’insegnamento. Il contatto con l’Associazione Calligrafica Italiana segna una nuova fase nella sua produzione artistica che ancora oggi porta avanti. Socio onorario AIAP.
Miután Milánóban művészeti szakközépiskolában és a Verdi Konzervatóriumban érettségit szerzett, a londoni Central School for Arts and Designba járt. Bár Felice Casorati és Primo Conti a festészet felé terelgették, ő úgy döntött, hogy inkább a kiadvány- és reklámgrafika mellett köteleződik el. A Max Huberrel, Pier Giacomo Castiglionival, Bob Noordával és Bruno Munarival folytatott együttműködéseket követően 1961-ben Giovanna Graffal stúdiót alapított, amelynek portfóliójába többek között a Mondadori, a Galgan és a Supermarket (a későbbi Esselunga) is beletartozott. Később, 1971-ben Carlo Pollastrinivel együtt megnyitotta a Studio Barra 6-t. Az 1970-es évek közepén kilépett a grafikai stúdióból, és megalapította a Centro dell'Immagine e dell'Espressione-t, hogy a festészetnek és a tanításnak szentelje magát. Az Olasz Kalligráfiai Egyesülettel való kapcsolata új szakaszt jelentett a mind a mai napig tartó művészi munkásságában. Az Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesület tiszteletbeli tagja.
Diplomata in grafica a Stoccarda inizia l’attività professionale presso la Telefunken di Ulm. Tra gli anni Sessanta e i Settanta collabora con la Rinascente-Upim e il Centro Internazionale delle Arti e del Costume di Venezia, oltre che con il marito, il designer Norbert Linke. Nel 1979 fonda con Elena Consonni e Luisa Montobbio un proprio studio di progettazione grafica specializzato in particolare nell’audiovisivo e nella comunicazione sociale e culturale. È impegnata anche nella didattica presso lo IED di Milano. Negli anni Sessanta è particolarmente attiva e presente nella vita di AIAP (di cui è socia dal 1964), curando alcune copertine e la redazione di testi per il bollettino “Poliedro”. Nel triennio 1970-1973 è vicepresidente AIAP. Nel 2015, le è stato conferito il premio alla carriera AWDA (AIAP Women in Design Award).
A Stuttgartban szerzett grafikusi diploma után szakmai pályafutását az ulmi Telefunken cégnél kezdte. Az 1960-as és 1970-es évek között együttműködött a Rinascente-Upimmal és a velencei Centro Internazionale delle Arti e del Costume-mal, valamint férjével, Norbert Linke tervezővel. 1979-ben Elena Consonnival és Luisa Montobbióval megalapította saját grafikai stúdióját, amely audiovizuális, társadalmi és kulturális kommunikációra szakosodott. A milánói Európai Design Intézetben is oktatott. Az 1960-as években különösen aktív és jelen volt Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesület (AIAP) (amelynek 1964 óta tagja) életében, a „Poliedro” című magazin néhány borítóját és szövegeit gondozva. Az 1970-1973 közötti hároméves időszakban az AIAP alelnöke volt. 2015-ben elnyerte az AWDA (AIAP Women in Design Award) életműddíját.
Si diploma all’Accademia di Brera con Marino Marini. Inizia a collaborare con la Rinascente nel 1959 e, fino al 1970, come consulente esterna dell’ufficio design, realizza oggetti esclusivi per alcune particolari manifestazioni, specializzandosi nei tessili. Numerose le sue collaborazioni con Coin, Standa, Croff, Zucchi, per i magazzini Printemps di Parigi, Liberty’s e Habitat di Londra. Altrettanto numerosi sono i prodotti, tra cui si segnalano le serie di vassoi e contentori per Guzzini (vincitore del primo premio al MACEF del 1969), lampade e vetri per Venini, complementi di arredo e piastrelle. Significative le sue ricerche e sperimentazioni visive e sui materiali plastici. Come consulente per la Nazareno Gabrielli, mette a punto un nuovo materiale sintetico a rilievo chiamato Tweed come alternativa alla pelle con il quale realizza varie collezioni di borse e valigie. Ha progettato calendari per Nava e supervisionato immagini coordinate per Sporting Club di Milano 2, Ipercoop e Total.
A Brera Képzőművészeti Akadémián végzett Marino Marini növendékeként. 1959-ben az üzletláncokat üzemeltető La Rinascente-nél kezdett dolgozni, 1970-ig a design részleg külsős tanácsadójaként exkluzív tárgyakat készített néhány különleges eseményre, textilre szakosodva. Számos alkalommal működött együtt a Coin, Standa, Croff, Zucchi cégekkel, a párizsi Printemps áruházzzal, a Liberty's-szel és a londoni Habitat-tal. Számos termék fűződik a nevéhez, többek között a Guzzini számára készített tálcák és tárolók sorozata (1969-ben a MACEF első díját nyerte el), lámpák és üvegáruk a Venini számára, lakberendezési kiegészítők és csempék. Jelentősek voltak a műanyagokkal kapcsolatos vizuális kutatásai és kísérletei. A Nazareno Gabrielli tanácsadójaként a bőr alternatívájaként kifejlesztett egy új, szintetikus anyagot, a Tweedet, amellyel különböző táska- és bőröndkollekciókat készített. Naptárakat tervezett a Nava számára, és a Sporting Club di Milano 2, az Ipercoop és a Total számára a vállalati arculat kialakítását segítette.
Diplomata nel 1956 alla Scuola di Decorazione Artistica su Ceramica, nel 1957 entra all’Ufficio Pubblicità de la Rinascente. Per i grandi magazzini negli anni Sessanta progetta manifesti e pagine pubblicitarie estremamente originali. Poco nota nell’ambiente grafico milanese, con alcuni dei suoi lavori introduce una nuova sensibilità per la pagina tipografica. Con il matrimonio, riduce l’impegno professionale che lascia definitivamente a fine anni Sessanta. Dal 2024 è socio onorario AIAP.
Miután 1956-ban elvégezte a kerámiaművész szakiskolát, 1957-ben csatlakozott a la Rinascente áruházlánc reklámirodájához. Az 1960-as években nagy áruházak számára rendkívül eredeti plakátokat és reklámoldalakat tervezett. Bár abban az időben kevéssé volt ismert a milánói grafikai szcénában, számos munkája úttörő jelentőséggel bírt a tipográfiában tanúsított új megközelítése miatt. Házasságát követően szakmai tevékenysége mérséklődött, majd az 1960-as évek végén véglegesen lezárult. 2024 az Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesülett iszteletbeli tagja.
Socia AIAP, art director e progettista grafico dal 1977 formatasi all’Accademia di Belle Arti di Brera. Ha lavorato per aziende come Fusital, Flexform, Tonon, Sisal, Olivetti, IBM e per la rivista “Interni” (1983–1986). Ha collaborato per la realizzazione dei suoi progetti con alcuni dei maestri della fotografia italiana come Gianni Berengo Gardin e Gabriele Basilico.
Miután a Brera Képzőművészeti Akadémián tanult 1977 óta művészeti vezető, grafikus és az Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesülett tagja. Olyan cégeknek dolgozott, mint a Fusital, Flexform, Tonon, Sisal, Olivetti, IBM és az Interni belsőépítészetimagazin (1983-1986). Projektjei során együttműködött az olasz fotográfia olyan mestereivel, mint Gianni Berengo Gardin és Gabriele Basilico.
Diplomatasi in scenografia all’Accademia di Belle Arti di Parma, nel 1967 fonda insieme ad altri lo Studio Lambda, di cui è titolare, attivo in diversi ambiti della comunicazione visiva e dell’immagine coordinata in particolare. Tra le sue esperienze più significative, è la comunicazione per Driade, fondata nel 1968 con il marito Enrico Astori e la cognata Antonia. Per Driade, cura la direzione artistica, la grafica, il visual merchandising e realizza i manuali di arredamento, i libri e il packaging che nel 1981 valsero all’azienda il Compasso d’Oro per l’immagine coordinata. Con il suo lavoro ha ben rappresentato la Milano del design di qualità noto in tutto il mondo.
A pármai Képzőművészeti Akadémián szerzett díszlettervezői diplomát, majd 1967-ben másokkal együtt megalapította a Studio Lambdát, amelynek tulajdonosa volt, és amely a vizuális kommunikáció és különösen a vállalati arculattervezés területén tevékenykedett. Legjelentősebb tapasztalatai közé tartozik az 1968-ban férjével, Enrico Astorival és sógornőjével, Antoniával közösen alapított Driade cég számára folytaott kommunikációs tevékenysége. A Driade-nál a művészeti irányítással, grafikai munkákkal, vizuális merchandisinggal foglalkozott, ő szerkesztette a bútorok kézikönyveit, könyveket és csomagolásokat tervezett, amelyekkel a vállalat 1981-ben elnyerte a Compasso d'Oro vállalati arculat díját. Munkáival jól képviselte a világhírű minőségi design Milánóját.
Dopo gli studi al Corso Superiore di Disegno Industriale e Comunicazione Visiva di Roma, con tre compagni di corso apre nel 1969 lo studio Fuoricampo. A partire dal 1971 ha insegnato progettazione grafica all’Istituto Statale d’Arte di Roma. Nel 1973 apre, con Gemma Fiorentini (1948), uno studio che si occupa di progettazione grafica per istituzioni pubbliche e private, e di manifesti per il cinema. Dal 1986 è stata impegnata come esperta di comunicazioni visive nei programmi di cooperazione del Ministero degli Esteri italiano, assumendo per due anni, presso il Centro de Artes Graficas Mexicano-Italiano di Queretaro (Messico), il ruolo di coordinatrice per l’insegnamento della grafica. Nel 1981 la linea grafica per la casa di produzione cinematografica Gaumont è selezionata al Compasso d’Oro. Nel 2023 le è stato conferito, postumo, il premio alla memoria AWDA (AIAP Women in Design Award).
A római Ipari Formatervezési és Vizuális Kommunikációs szak elvégzése után 1969-ben három diáktársával megnyitja a Fuoricampo stúdiót. 1971-től a római Állami Művészeti Intézetben grafikai tervezést tanít. 1973-ban megnyitja Gemma Fiorentinivel (1948) a köz- és magánintézmények számára grafikai tervezéssel, valamint moziplakátokkal foglalkozó stúdióját. 1986 óta az olasz külügyminisztérium együttműködési programjaiban vizuális kommunikációs szakértőként vett részt, és két évig a mexikói Queretaróban (Mexikó) a Centro de Artes Graficas Mexicano-Italiano grafikaoktatási koordinátori feladatát látta el. 1981-ben a Gaumont filmgyártó vállalat grafikai vonalát beválasztották a Compasso d'Oro díjra. 2023-ban posztumusz elnyerte az AWDA (AIAP Women in Design Award) emlékdíjat.
Diplomatasi al Liceo Artistico, frequenta la scuola di grafica pubblicitaria Enalc e la Scuola del Castello Sforzesco. Nel 1967 inizia a operare come fotografa e dal 1970 in poi come grafica editoriale presso la Bompiani di cui, per dieci anni, è a capo dell’ufficio grafico. Contemporaneamente progetta copertine anche per altre case editrici quali Mondadori e Fabbri. Successivamente si dedica alla libera professione, collaborando, tra l’altro, con Giancarlo Iliprandi all’impaginazione di “Photography Italiana” e con Ugo La Pietra per “In Più”. Intensa è la sua attività come fotografa sperimentale con numerose mostre e pubblicazioni.
A művészeti szakközépiskola elvégzése után az Enalc reklámgrafikai és a Castello Sforzesco iskolába járt. 1967-ben fotósként, majd 1970-től szerkesztőségi grafikusként kezdett dolgozni a Bompiani kiadónál, ahol tíz éven át a grafikai részleg vezetője volt. Ezzel egy időben más kiadók, például a Mondadori és a Fabbri számára is tervezett borítókat. Ezt követően szabadúszóként dolgozott, többek között Giancarlo Iliprandival a „Photography Italiana” és Ugo La Pietrával az „In Più” layoutján. Igen jelentős a számos kiállításon és kiadványban megmutatkozó kísérleti fotográfusként végzett tevékenysége.
È nata a Córdoba, in Argentina, in una famiglia di origini marchigiane. Si laurea nel 1974 in Arti Visive presso l’Università Nazionale di Córdoba. Nello stesso anno sposa l’architetto italo-argentino Oscar Rocca con il quale fonda lo studio Cedigraf. Alterna l’attività professionale con l’insegnamento presso l’Università di Río Cuarto (Córdoba), fino alla chiusura dell’università come conseguenza del colpo di stato del 1976. Nel 1979, si trasferisce con la famiglia in Italia, per studiare grafica editoriale presso la Scuola del Libro di Urbino e contemporaneamente frequenta l’ISIA, dove conosce Massimo Dolcini. Successivamente si stabilisce a Pesaro avviando collaborazioni con istituzioni e aziende locali, studi e agenzie. Nel 1984, sempre insieme al marito, fonda lo Studio Aliante, che si occupa di comunicazione, allestimenti fieristici e museali, architettura e grafica di pubblica utilità. Attività condotta fino all’anno della sua morte.
Az argentínai Córdobában született, Marche tartományból származó családban. A Córdobai Nemzeti Egyetemen 1974-ben diplomázott vizuális művészet szakon. Ugyanebben az évben feleségül ment Oscar Rocca olasz-argentin építészhez, akivel megalapította a Cedigraf stúdiót. Szakmai tevékenysége mellett a Río Cuarto Egyetemen (Córdoba) tanított, amíg az egyetemet az 1976-os államcsíny következtében be nem zárták. 1979-ben családjával Olaszországba költözött, hogy az urbinói Könyvszerkesztő iskolában kiadványgrafikai tervezést tanuljon, és ezzel egyidejűleg az ISIA-ba járjon, ahol megismerkedett Massimo Dolcinivel. Ezután Pesaróban telepedett le, és helyi intézményekkel, cégekkel, stúdiókkal és ügynökségekkel kezdett együtt dolgozni. 1984-ben férjével együtt megalapította a Studio Aliante-t, amely kommunikációval, kiállítási és múzeumi arculattervezéssel, építészeti és közműgrafikával foglalkozik. Tevékenységét halála évéig folytatta.
Triestina di nascita, studia a Genova e poi a Roma presso l’ISIA dove consegue il diploma nel 1971. Dall’anno successivo inizia a dedicarsi alla professione. Dal 1975 e per i successivi dieci anni, è consulente dell’agenzia di pubblicità APM Italiana. Nel 1977 apre un proprio studio professionale con Marco Fogliatti, occupandosi in particolare di grafica editoriale e identità visiva per enti e associazioni culturali attive in ambiti differenti, con una particolare predilezione per il mondo del cinema e dello spettacolo. Nel 1984 partecipa alla Prima Biennale della Grafica di Cattolica dedicata al manifesto di pubblica utilità.
Trieszti születésű, Genovában, majd Rómában tanult az ISIA-n, ahol 1971-ben diplomázott. A következő évtől a szakmájának szenteli magát. 1975-től és az azt követő tíz éven át az APM Italiana reklámügynökség tanácsadója volt. 1977-ben Marco Fogliattival együtt megnyitotta saját stúdióját, amely elsősorban kiadványok grafikai tervezésével és vizuális arculattervezéssel foglalkozott különböző, legfőképp a film és a szórakoztatás világában működő szervezetek és kulturális egyesületek számára. 1984-ben részt vett a Cattolicában megrendezett első grafikai biennálén, amelyet a közhasznú plakátoknak szenteltek.
Milanese, si diploma in scenografia presso l’Accademia di Belle Arti di Brera. Dopo una breve parentesi londinese, rientra a Milano dove comincia a collaborare con lo studio G.P.I. di Angelo Cortesi, al cui interno presto diventa responsabile del settore grafico. Nel corso degli anni si specializza in progetti di corporate identity, focalizzandosi in particolare sullo studio di applicazioni del marchio nello spazio, di archigrafie e di sistemi di segnaletica. Tra i suoi progetti più noti vi sono il sistema di grafica ambientale e di orientamento per l’aeroporto di Linate e l’emblema della FIGC sulle maglie delle nazionali di calcio durante gli anni Novanta.
Numerosi i riconoscimenti ricevuti, tra questi un Compasso d’Oro per l’immagine coordinata delle agenzie passeggeri Alitalia nel mondo (1984).
Milánói, a Brera Képzőművészeti Akadémián szerzett díszlettervező diplomát. Rövid londoni tartózkodás után visszatért Milánóba, ahol Angelo Cortesi G.P.I. stúdiójában kezdett dolgozni, ahol hamarosan a grafikai részleg vezetője lett. Az évek során a vállalati arculati projektekre szakosodott, különös tekintettel a márka térben való alkalmazásának, az archigráfiáknak és a jelzések rendeszerének tanulmányozására. Legismertebb projektjei közé tartozik a Linate repülőtér környezet- és tájékozódási grafikai rendszere, valamint az 1990-es években a válogatott mezein az Olasz Labdarúgó Szövetség címere. Számos díjat kapott, köztük a Compasso d'Oro-t az Alitalia utasügynökségek világszerte összehangolt arculatáért (1984).
Di origini canadesi e italiana d’adozione, si è laureata in Graphic Design alla Concordia University a Montréal, città dove ha lavorato per qualche anno. In seguito, ha vissuto a Bologna e Venezia, prima di fondare il suo studio a Milano. È stata design director interna per Benetton e Prada e tra i suoi clienti vi sono Bulgari, Knoll, Moleskine, San Carlo, Swatch e il Vaticano. I suoi lavori sono stati pubblicati, mostrati e premiati a livello internazionale. Tra i premi si segnalano una Menzione d’Onore AWDA (AIAP Women in Design Award, 2015) per la grafica ambientale del Padiglione della Santa Sede a Expo 2015, e due menzioni d’onore al Compasso d’Oro (2011 e 2014). È stata eletta membro della Royal Canadian Academy of Arts. Parte di giurie internazionali, è stata docente all’Università IUAV di Venezia e alla Raffles di Milano. Ha tenuto conferenze e workshop in università in Canada, Cina, Francia, India, Italia, Svizzera, Tunisia e Turchia.
A kanadai származású, Olaszországban gyökeret vert művész a montréali Concordia Egyetemen szerzett tervezőgrafika diplomát, majd néhány évig Montreálban dolgozott. Ezután Bolognában és Velencében élt, mielőtt saját stúdiót alapított Milánóban. A Benetton és a Prada belsőépítészeti igazgatója volt, ügyfelei közé tartozik a Bulgari, a Knoll, a Moleskine, a San Carlo, a Swatch és a Vatikán. Munkái nemzetközi szinten jelentek meg, kerültek bemutatásra és díjazásra. Díjai között szerepel egy AWDA Honourable Mention (AIAP Women in Design Award, 2015) a Szentszék 2015-ös Expón felállított pavilonjának environmental graphic designjának elismeréseként, valamint két Compasso d’Oro különdíj (2011 és 2014). A Kanadai Királyi Művészeti Akadémia tagjává választották. Nemzetközi zsűrik tagja, a velencei IUAV Egyetem és a milánói Raffles Egyetem oktatója volt. Előadásokat és workshopokat tartott kanadai, kínai, francia, indiai, olasz, svájci, kanadai, tunéziai és törökországi egyetemeken.
Bolognese, dopo il Liceo classico si iscrive al DAMS, che non termina. Dal 1982 al 1986 disegna fumetti e illustrazioni. Si occupa di progettazione grafica dal 1985. Nel 1997 fonda assieme ad altri soci By Design, per poi, nel 2001, aprire, con Lorella Censi, Lizart comunicazione visiva occupandosi della progettazione grafica di collane, libri e letteratura aziendale, ma anche di corporate identity, campagne pubblicitarie, strumenti per la comunicazione di prodotto. Tra i suoi clienti vi sono UniCredit, Conad, Gruppo Italiano Vini, Tetra Pak, Coop Adriatica, Granarolo, Federfarma Bologna, Gruppo 24Ore. Dal 2008 fino al 2021 ha svolto attività didattica presso l’Accademia di Belle Arti di Bologna e al Corso biennale di fotografia di Spazio Labo’ (Bologna).
Bolognai, a gimnázium után beiratkozott a DAMS-ra (a bolognai egyetem képzőművészeti, zenei és előadóművészeti karára), amelyet végül nem fejezett be. 1982 és 1986 között képregényeket és illusztrációkat készített. Grafikai tervezéssel 1985 óta foglalkozik. 1997-ben másokkal együtt megalapította a By Designt, majd 2001-ben Lorella Censivel közösen megnyitotta a Lizart vizuális kommunikációs irodát, amely sorozatok, könyvek és vállalati szakkönyvek grafikai tervezésével, valamint céges arculattervezéssel, reklámkampányokkal és termékkommunikációval foglalkozott. Ügyfelei közé tartozik az UniCredit, Conad, Gruppo Italiano Vini, Tetra Pak, Coop Adriatica, Granarolo, Federfarma Bologna, Gruppo 24Ore. 2008-tól 2021-ig a bolognai Művészeti Akadémián és a Spazio Labo' (Bologna) kétéves fotográfiai tanfolyamán tanított.
Conseguito il diploma all’Istituto d’Arte Venturi di Modena, inizia a occuparsi di grafica come volontaria per la Federazione provinciale del PCI, realizzando gli allestimenti murali degli stand della Festa de l’Unità. Alla fine degli anni Settanta diventa responsabile del centro grafico della federazione del PCI modenese, poi lavora all’interno dell’Ufficio Grafica del Comune di Modena dove conosce Filippo Partesotti, suo futuro socio ai Kennedy’s Studios, e Massimo Dolcini. Fin dagli esordi si occupa di comunicazione politica e di grafica di pubblica utilità. Parallelamente al Kennedy’s Studios, lavora per tre anni all’interno dell’Ufficio Corporate Image dell’Olivetti (1984-87) a Milano. Successivamente fonda l’agenzia Avenida di cui sarà art director sino al 2015. Nel suo portfolio figurano diversi partiti di sinistra – PDS, Ulivo, SEL, PD –, associazioni come Libera, Arci e Gruppo Abele, e diverse istituzioni culturali, tra cui il Teatro Comunale di Modena.
A modenai Venturi Művészeti Intézet elvégzését követően az Olasz Kommunista Párt (PCI) tartományi szövetségének önkénteseként kezdett el grafikával foglalkozni, a Festa de l'Unità standjainak faldekorációit készítette. Az 1970-es évek végén a modenai PCI szövetség grafikai központjának vezetője lett, majd a modenai városi tanács grafikai irodájában dolgozott, ahol megismerkedett Filippo Partesottival, aki később a Kennedy's Studiosban lett társa, és Massimo Dolcinivel. Kezdettől fogva politikai kommunikációval és közhasznú grafikával foglalkozott. A Kennedy's Studios-szal párhuzamosan három évig dolgozott az Olivetti vállalati arculati irodájában (1984-87) Milánóban. Ezt követően megalapította az Avenida ügynökséget, amelynek 2015-ig művészeti igazgatója volt. Portfóliójába tartozik több baloldali párt - PDS, Ulivo, SEL, PD -, egyesületek, mint a Libera, Arci és Gruppo Abele, valamint számos kulturális intézmény, köztük a modenai városi színház.
Dal 1995 opera nel campo del design editoriale sviluppando progetti prevalentemente in ambito culturale per clienti come Laterza, Accademia Nazionale di Santa Cecilia, Teatro di Roma, 66thand2nd, Goethe-Institut, Cartiere Fabriano, Biblioteca Nazionale Italiana. Suoi progetti sono stati segnalati nell’ADI Design Index e ha vinto il Fedrigoni Top Application Award in due occasioni (2009 e 2010). Dal 2002 insegna in diverse università tra cui la Sapienza Università di Roma, l’Accademia di Belle Arti di Frosinone, l’Università Iuav di Venezia e l’Isia di Urbino. Dal 2018 è la prima designer donna italiana a essera ammessa all’Alliance Graphique Internationale (AGI).
1995 óta dolgozik a kiadványszerkesztés területén, főleg kulturális területen fejlesztett projekteket olyan ügyfelek számára, mint a Laterza, a Szent Cecília Nemzeti Akadémia, a Teatro di Roma, a 66thand2nd, a Goethe-Institut, a Cartiere Fabriano, az olasz Országos Könyvtár. Projektjeit az ADI Design Index is említi, és két alkalommal (2009-ben és 2010-ben) elnyerte a Fedrigoni Top Application Award díjat. 2002 óta különböző egyetemeken tanít, többek között a római La Sapienza Egyetemen, a Frosinone-i Képzőművészeti Akadémián, a velencei Iuav Egyetemen és az urbinói Isia Egyetemen. 2018 óta ő az első olasz női tervező, akit felvettek az Alliance Graphique Internationale (AGI) tagjai közé.
Dopo un diploma in lingue a Urbino, frequenta un corso di formazione in comunicazione visiva presso il Cnipa - Centro Sperimentale Design di Ancona. Nel 1987 inizia a collaborare con lo Studio Dolcini di Pesaro specializzandosi nella computer grafica. Dal 1992 avvia come freelance una serie di collaborazioni con le più note discoteche della riviera romagnola. Tra le tante, il Paradiso di Rimini, il Cocoricò, il Peter Pan e il Prince di Riccione. I suoi lavori di identità per i club notturni sono pioneristici in Italia. La sua dimestichezza con l’innovazione digitale la porta a occuparsi negli anni anche di web design e interfacce, come consulente di agenzie pubblicitarie ed aziende di medie e grandi dimensioni del centro Italia.
Miután Urbinóban nyelvi diplomát szerzett vizuális kommunikációs képzésen vett részt az anconai Cnipa - Centro Sperimentale Designban. 1987-ben a pesarói Studio Dolcini stúdióban kezdett dolgozni, ahol számítógépes grafikára szakosodott. 1992-től szabadúszóként Romagna tartomány tengerpartának leghíresebb diszkóival kezdett együttműködni. Többek között a rimini Paradiso, a Cocoricò, a Peter Pan és a Prince Riccionéban. Az éjszakai klubok számára készített arculati munkái úttörőnek számítanak Olaszországban. A digitális innováció terén való jártasságának köszönhetően az évek során webdesignnal is foglalkozott, valamint közép-olaszországi reklámügynökségek, közép- és nagyvállalatok tanácsadójaként.
Diplomatasi all’Istituto d’Arte Venturi di Modena in grafica, frequenta per circa un anno il DAMS di Bologna Dal 1989 al 1993 fa parte dello studio di Filippo Partesotti, ex socio del Kennedy’s Studio, dove si dedica alla grafica editoriale e di pubblica utilità. Parallelamente all’esperienza in studio, inizia con Giorgio de Mitri a curare l’identità visiva di alcuni club notturni, come lo Spirity di Cavezzo (MO), il Peter Pan di Riccione e il Paradiso di Rimini. Da questa prima esperienza, nasce il sodalizio professionale con de Mitri, prima con la fondazione dello studio de Mitri/Di Gioia, che da vita al progetto editoriale “Cube” (rivista indipendente di street culture), poi con l’istituzione dell’agenzia Sartoria Comunicazione nel 1998.
A modenai Venturi Művészeti Intézet grafikai tervezés szakán szerzett diplomát, majd egy évig a bolognai DAMS-on (Művészeti, zenei és előadóművészi karon) tanult. 1989-től 1993-ig Filippo Partesotti, a Kennedy's Studio korábbi partnere stúdiójának volt társa, ahol kiadványszerkesztéssel és közhasznú grafikák készítésével foglalkozott. A stúdióban szerzett tapasztalataival párhuzamosan Giorgio de Mitrivel kezdett együtt dolgozni több éjszakai klub vizuális arculatán, mint például a Spirity Cavezzo-ban, a Peter Pan Riccionéban és a Paradiso Riminiben. Ebből az első tapasztalatból született meg a de Mitrivel való szakmai partnersége, először a de Mitri/Di Gioia stúdió megalapításával, amely életet adott a „Cube” kiadványnak (egy független utcai kulturális magazin), majd 1998-ban a Sartoria Comunicazione ügynökség létrehozásával.
Riminese di nascita, nel 1988 si diploma in scenografia all’Accademia di Belle Arti di Bologna. Si avvicina al mondo del progetto grafico frequentando due corsi avanzati di illustrazione editoriale e grafica pubblicitaria, dove, tra i docenti, c’è Massimo Dolcini. Inizialmente lavora in diversi studi, tra cui Relé di Rimini e Dolcini Associati di Pesaro, per poi proseguire la carriera da freelance lavorando per la pubblica amministrazione e diverse realtà culturali e non, tra cui la Provincia di Rimini, l’ente Rimini Fiera, la comunità di San Patrignano e Assoform Romagna. Nei primi anni 2000 si occupa prevalentemente della progettazione delle identità visive di importanti club della riviera romagnola come Cocoricò di Riccione e Io Street Club di Rimini, e del LINK di Bologna.
Riminiben született, 1988-ban a bolognai Képzőművészeti Akadémián szerzett díszlettervezői diplomát. A grafikai tervezés világa felé egy kiadványszerkesztői és egy reklámgrafikai haladó kurzuson való részvétellel közeledett, ahol egyik tanára Massimo Dolcini volt. Kezdetben különböző stúdiókban dolgozott, többek között a Riminiben található Relében és a pesarói Dolcini Associati stúdióban, majd szabadúszóként dolgozott a közigazgatásnak, valamint különböző kulturális és egyéb szervezeteknek, többek között Rimini tartománynak, a Rimini Expo-nak, a San Patrignano közösségnek és az Assoform Romagna-nak. A 2000-es évek elején elsősorban a Romagna tartomány tengerpartján található fontos klubjainak, például a Riccionéban található Cocoricònak és a Riminiben található Street Clubnak, valamint a bolognai LINK-nek a vizuális arculatának tervezésében vett részt.
Torinese, dopo aver frequentato l’Istituto Europeo di Design (IED) di Milano, ha lavorato come illustratrice e come grafica per diverse riviste e case editrici. Nel 1994 ha vinto, con Marcello Baraghini, Irene Gentile e Annalisa De Russis, il Compasso d’Oro per il progetto grafico dei libri “Millelire” pubblicati da Stampa Alternativa. Dal 1996 si è dedicata principalmente all’attività di artista esponendo in diverse mostre personali e collettive. Alcuni suoi lavori fanno parte della Goldman Sachs Bank Collection (Londra), della Merril Lynch Bank Collection (Londra) e della Targetti Art Light Collection (Firenze). Ha insegnato presso i dipartimenti di Illustrazione e Grafica dello IED di Torino.
Torinóban született, majd a milánói Európai Design Intézet (IED) képzése után illusztrátorként és grafikusként dolgozott több magazinnak és kiadónak. 1994-ben Marcello Baraghini, Irene Gentile és Annalisa De Russis társaságában elnyerte a Compasso d'Oro díjat a Stampa Alternativa által kiadott „Millelire” könyvek grafikai tervezéséért. 1996 óta főként művészi munkájának él, és különböző egyéni és csoportos kiállításokon vesz részt. Néhány műve a Goldman Sachs Bank (London), a Merril Lynch Bank (London) és a Targetti Art Light (Firenze) gyűjteményeiben szerepel. Tanított a torinói IED Illusztrárori és Grafikus tanszékein.
Già vicepresidente AIAP (2006–2009), è graphic e media designer che vive tra Roma e Beirut. Lavora nel campo della comunicazione visiva dal 1989. Alcuni dei suoi committenti sono stati o sono Nazioni Unite, ITA - Italian Trade Agency, Commissione Europea, Triennale di Milano, Fondation Cartier, Studio Museo Achille Castiglioni, MAXXI Museo, Banca d’Italia, INFN Istituto Nazionale di Fisica Nucleare, Rai International. È stata membro del Consiglio Italiano del Design (2007) e curatrice di eventi e mostre di livello internazionale. Dal 1990 è stata docente, tra l’altro, presso l’Università della Repubblica di San Marino e la Sapienza Università di Roma. Attualmente è professore di I fascia presso l’Accademia di Belle Arti di Roma.
Az AIAP (Olasz Vizuális Kommunikációs Egyesület) korábbi alelnöke (2006-2009), Róma és Bejrút között élő grafikus és médiadesigner. A vizuális kommunikáció területén 1989 óta dolgozik. Megbízói között taláható az Egyesült Nemzetek Szervezete, ITA - Olasz Külkereskedelmi Ügynökség, Európai Bizottság, Milánói Triennálé, Fondation Cartier, Studio Museo Achille Castiglioni, MAXXI Museo, Olasz Nemzeti Bank, INFN Nemzeti Atomfizkiai Kutatóintézet, Rai International. Tagja volt az Olasz Formatervezési Tanácsnak (2007), valamint nemzetközi rendezvények és kiállítások kurátora. 1990 óta oktatott többek között a San Marinó Köztársaság egyetemén és a római La Sapienza Egyetemen. Jelenleg a római Képzőművészeti Akadémia docense.
Diplomatasi nel 2005 presso l’ISIA di Urbino, dopo alcune esperienze in studi e agenzie, fonda nel 2013 a Rovigo Ida Studio. Dal 2018 è prxofessore a contratto presso la Facoltà di Architettura dell’Università degli Studi di Ferrara e dal 2021 presso l’Università degli Studi di Udine. Ha tenuto workshop e corsi in Italia e altri paesi europei. Selezionata più volte nell’ADI Design Index e in AWDA AIAP Women in Design Award, ha vinto vari premi agli European Design Awards. È attiva come artista e stampatrice, partecipando a residenze artistiche in Italia, Giappone e in Svizzera. È stata vicepresidente AIAP dal 2019 al 2021.
2005-ben végzett az urbinói ISIA-n, majd néhány stúdiónál és ügynökségnél szerzett tapasztalat után 2013-ban alapította meg az Ida Studiót Rovigóban. 2018 óta adjunktus a Ferrarai Egyetem Építészeti Karán, 2021 óta pedig az Udinei Egyetemen. Olaszországban és más európai országokban tartott workshopokat és képzéseket. Többször beválasztották az ADI Design Index és az AWDA AIAP Women in Design Award-ba, és többször elnyerte a DesignEuropa díjat. Művészként és grafikusként is aktív, olasz, japán és svájci alkotóházak munkájában vesz részt. Az AIAP alelnöke volt 2019 és 2021 között.
Con una laurea in Design della comunicazione al Politecnico di Milano, dopo un’esperienza di 5 anni a Barcellona come partner di Atelier Vostok, fonda a Milano con Maia Sambonet lo studio òbelo, uno studio di progettazione grafica attivo nel campo editoriale, della comunicazione culturale e dell’insegnamento. Dottore di ricerca in Disegno Industriale e Comunicazione Multimediale al Politecnico di Milano, dal 2011 al 2017 ha fatto parte della redazione della rivista “Progetto Grafico” edita da AIAP. A partire dal 2008 ha insegnato in diverse scuole e università di design in Italia e all’estero. La sua ricerca è caratterizzata da una particolare attenzione alla dimensione partecipata della comunicazione visiva e alle tecniche di stampa come strumento di autoproduzione.
A milánói Műszaki Egyetem designkomunikáció szakán szerzett diplomát, majd az Atelier Vostok partnereként egy 5 éves barcelonai tapasztalatot követően Maia Sambonet-vel megalapította a òbelo stúdiót Milánóban, egy, a kiadványszerkesztés, a kulturális kommunikáció és az oktatás területen tevékenykedő grafikai stúdiót A Milánói Műszaki Egyetem ipari formatervezés és multimédiás kommunikáció szakán szerzett doktori fokozatot. 2011 és 2017 között az AIAP által kiadott „Progetto Grafico” magazin szerkesztőségének tagja volt. 2008 óta tanít különböző olasz és külföldi formatervezői iskolákban és egyetemeken. Kutatásaira jellemző, hogy különös hangsúlyt fektet a vizuális kommunikáció részvételi dimenziójára és a nyomtatási technikákra, mint az öntermelés eszközére.
Illustratrice e artista multidisciplinare, il suo lavoro è apparso a livello internazionale in una varietà di formati stampati, così come in gallerie e libri per bambini, in campagne di branding e nelle fermate della metropolitana. Le sue illustrazioni sono apparse, tra gli altri, su “The New York Times”, “The New Yorker” e “Vogue Italia”, e sulle copertine di libri pubblicati da Penguin, Taschen e Feltrinelli. Tra i suoi clienti commerciali figurano Elizabeth Arden, Barilla e Apple, e ha disegnato capsule collection e accessori per marchi, tra cui Dior, Prada e Fendi. È cofondatrice di Clodomiro, una linea di design a conduzione familiare.
A multidiszciplináris illusztrátor és művész, munkái nemzetközi szinten számos nyomtatott formában, valamint galériákban és gyermekkönyvekben, márkakampányokban és metrómegállókban jelentek meg. Illusztrációi többek között a „The New York Times”-ban, a „The New Yorker”-ben és a „Vogue Italia”-ban jelentek meg, valamint a Penguin, a Taschen és a Feltrinelli által kiadott könyvek borítóján. Kereskedelmi ügyfelei közé tartozik az Elizabeth Arden, a Barilla és az Apple, és olyan márkáknak tervezett kapszulakollekciókat és márka kiegészítőket, mint a Dior, a Prada és a Fendi. Társalapítója a családi tulajdonban lévő Clodomiro nevű dizájn termékcsaládnak.
Con un diploma in graphic design e una laurea in Letteratura e Storia dell’Arte, conseguita presso la Sapienza Università di Roma, dal 1995, dopo alcune esperienze in agenzie a Roma e Toronto, avvia la propria attività con il nome di Teikna Design, studio di base a Milano specializzato in brand identity, graphic design e comunicazione integrata. Tra i suoi clienti figurano musei (come il Museum of Jewish Heritage di New York e il MEIS – Museo Nazionale dell’Ebraismo Italiano e della Shoah di Ferrara), gallerie d’arte (Alfonso Artiaco) e università (SDA Bocconi). Ha fatto parte di diverse giurie ed è stata insignita di importanti premi, tra cui la Menzione d’Onore al Compasso d’Oro nel 2020.
A római La Sapienza Egyetemen szerzett tervezőgrafikus diplomát, valamint irodalom- és művészettörténeti diplomát, majd római és torontói ügynökségeknél szerzett tapasztalatokat követően 1995-ben Teikna Design néven saját vállalkozásba kezdett, amely egy milánói székhelyű, márkaidentitásra, grafikai tervezésre és integrált kommunikációra szakosodott stúdió. Ügyfelei között múzeumok (például a New York-i Museum of Jewish Heritage és a ferrarai MEIS - Museo Nazionale dell'Ebraismo Italiano e della Shoah), művészeti galériák (Alfonso Artiaco) és egyetemek (SDA Bocconi) szerepelnek. Számos zsűri tagja volt, és fontos díjakat kapott, többek között a 2020-as Compasso d'Oro díjátadón kitüntető elismerést.
Nata a Tel-Aviv, vive e lavora a Milano, sua città di adozione. Ex velocista e detentrice, per 15 anni, del record israeliano sui 400m, nel 2024 ha pubblicato il libro “Olympix”, un viaggio grafico nelle storie dei giochi olimpici. Graphic designer con uno spiccato senso dell’umorismo, è autrice di libri illustrati per bambini e adulti. Il suo primo libro, “Tel Aviv”, ha ricevuto una Menzione Speciale ai BolognaRagazzi Awards. Nel 2019, per il libro “199 bandiere” ha ricevuto una Menzione Speciale al premio AWDA (AIAP Women in Design Award) nella sezione Ricerca e formazione.
Tel-Avivban született, Milánóban, fogadott városában él és dolgozik. A korábbi sprinter, aki 15 évig tartotta az izraeli 400 méteres rekordot, 2024-ben kiadta az „Olympix” című könyvét, amely egy grafikai utazás az olimpiák történetein keresztül. A humorérzékkel megáldott grafikus gyermekeknek és felnőtteknek szóló képeskönyvek szerzője. Első könyve, a 'Tel Aviv' a BolognaRagazzi Awards-on különdíjat kapott. 2019-ben az AWDA (AIAP Women in Design Award) különdíját kapta a kutatási és oktatási szekcióban a '199 zászló' című könyvéért.
Diplomatasi all’ISIA di Urbino, dal 2004 ha avviato a Chiaravalle, in provincia di Ancona, RossodiGrana, studio che segue la grafica e la comunicazione per istituzioni pubbliche e private. Dal 2008 collabora con la Fondazione Montessori curando l’immagine per eventi e l’organizzazione di alcune iniziative di approfondimento, tra cui “Maria Montessori. Un design per la pedagogia” selezionato nell’ADI Design Index. È stata consigliere nazionale AIAP dal 2015 al 2018.
Az urbinói ISIA-n szerzett diplomát, majd 2004-ben az Ancona megyei Chiaravalle-ban megalapította a RossodiGrana stúdiót, amely köz- és magánintézmények számára készült grafikával és kommunikációval foglalkozott. 2008 óta együttműködik a Montessori Alapítvánnyal, ahol rendezvények arculatát és számos mélyreható kezdeményezés megszervezését végzi, ezek között szerepel a „Maria Montessori. A pedagógia szolgálatában álló design” című, az ADI Design Indexbe beválogatott projekt. 2015 és 2018 között az AIAP nemzeti tanácsosa volt.
Dopo la laurea in architettura, inizia nel campo del visual design nel 1999, e nel 2010 fonda +fortuna, uno studio di design sperimentale. Parallelamente, è impegnata nella ricerca accademica e nell’insegnamento, collaborando con l’Università Iuav di Venezia dal 2003. Numerosi i premi nazionali e internazionali, tra cui il Gran Prix al Concorso internazionale IIID Award 2011, il IIID Gold Prize 2020 e 2023. Il suo lavoro è stato esposto in sedi prestigiose tra cui la Triennale di Milano, selezionato dall’AWDA (2015, 2017, 2019) e pubblicato più volte nell’ADI Design Index.
Az építészmérnöki diploma megszerzése után 1999-ben kezdett el foglalkozni a vizuális designnal, majd 2010-ben megalapította a „+fortuna” kísérleti designstúdiót. Ezzel párhuzamosan kutatással és oktatással is foglalkozik, 2003 óta együttműködik a velencei Iuav Egyetemmel. Számos hazai és nemzetközi díjat nyert, többek között a 2011-es IIID Nemzetközi Díjpályázat nagydíját, valamint a 2020-as és 2023-as IIID Arany Díjat. Munkáit rangos helyszíneken állították ki, többek között a Milánói Triennálén, beválasztották az AWDA jelölt projektjei közé (2015, 2017, 2019), és többször publikálták az ADI Design Indexben.
Graphic designer, si forma presso la scuola-bottega di A G Fronzoni e seguendo i corsi di book design con Germano Facetti e Bruno Munari a Milano. Lavora per Fabrica/United Colors of Benetton (Treviso), Studio Cerri & Associati (Milano), Fragile/Corporate Identity Care (Milano) e Intégral Ruedi Baur (Parigi). Nel 2012 fonda a Genova Nom de Plume, studio di comunicazione e graphic design al servizio di aziende, editori indipendenti, musei e istituzioni culturali. È stata selezionata due volte per gli AWDA (AIAP Women in Design Award) nel 2012 e nel 2015.
Grafikus, az A G Fronzoni iskola-műhelyben tanult, és könyvtervezési tanfolyamokon vett részt Germano Facetti és Bruno Munari irányítása alatt Milánóban. Dolgozott a Fabrica/United Colors of Benetton (Treviso), a Studio Cerri & Associati (Milánó), a Fragile/Corporate Identity Care (Milánó) és az Intégral Ruedi Baur (Párizs) számára. 2012-ben Genovában megalapította a Nom de Plume kommunikációs és grafikai stúdiót, amely vállalatok, független kiadók, múzeumok és kulturális intézmények számára nyújt szolgáltatásokat. 2012-ben és 2015-ben kétszer is jelölték az AWDA (AIAP Women in Design Award) díjra.
Graphic designer veneta, con un diploma presso la Scuola Internazionale di Grafica dove nel 2002 ha vinto il primo premio agli European Wool Awards. Nel 2005 si trasferisce a Barcellona per frequentare un corso di design della comunicazione presso lo IED, Istituto Europeo di Design. Rientrata in Italia, dopo aver collaborato con diverse agenzie, dal 2019 è in Artemia Group. Selezionata per AWDA (AIAP Women in Design Award) nel 2019, ha vinto anche un Silver agli European Design Awards nel 2021.
A velencei grafikus a Nemzetközi Grafikai Iskolában végzett, ahol 2002-ben első díjat nyert az European Wool Awards-on. 2005-ben Barcelonába költözött, hogy részt vegyen az IED (European Institute of Design) kommunikációs desgn kézpésén. Visszatérve Olaszországba, miután több ügynökséggel is együttműködött, 2019 óta az Artemia Group munkatársa. 2019-ben jelölték az AWDA (AIAP Women in Design Award) díjra, 2021-ben pedig ezüstérmet nyert a European Design Awards-on.
Vive e lavora ad Ancona. Si è diplomata in Arti figurative presso l’Istituto Statale d’Arte e ha conseguito il diploma in Graphic Design presso l’ISIA di Urbino. È artista, art director, insegnante di graphic design e co-fondatrice, insieme a Roberto Montani, di CH RO MO, duo di ricerca sui linguaggi visivi del design e dell’arte. È fondatrice di Pensiero Manifesto, collettivo di creativi, grafici e illustratori, che utilizzano il manifesto come strumento di pubblica utilità. Suoi progetti sono stati premiati agli European Design Awards e all’AIAP Women in Design Award (2017), e sono stati selezionati nell’ADI Design Index.
Anconában él és dolgozik. Képzőművészként diplomázott az Állami Művészeti Intézetben, és az urbinói ISIA-n szerzett tervezőgrafikus diplomát. Művész, művészeti vezető, oktató és Roberto Montanival együtt társalapítója a CH RO MO nevű, a design és a művészet vizuális nyelveit kutató duónak. Alapítója a Pensiero Manifesto nevű kreatívokból, grafikusokból és illusztrátorokból álló közösségnek, amely a plakátot közhasznú eszközként tekinti. Projektjeit a European Design Awards és az AIAP Women in Design Award (2017) díjazta, és beválogatták az ADI Design Indexbe.
Nel 2004 si diploma in progettazione grafica e comunicazione visiva all’ISIA di Urbino. Dal 2006 insieme ad Alex Natali fonda mimicoco design, con sede operativa in provincia di Treviso. Si occupa di progetti di comunicazione aziendale e sistemi di identità visiva di prodotto o di linee di prodotto. Ha curato linee di oggettistica per artshop e bookshop museali e linee guida per collezioni di accessori e abbigliamento. Tra i numerosi premi, alcuni dei più recenti sono il Vinitaly Design International Packaging Competition (Premio speciale “Etichetta dell’anno 2021”) e il DNA Paris Design Awards 2022.
2004-ben az urbinói ISIA-n diplomázott tervezőgrafika és vizuális kommunikáció szakon. 2006-ban Alex Natali-val együtt megalapította a Treviso tartományban működő „mimicoco designt”. Vállalati kommunikációs projekteken és termékek illetve termékcsaládok vizuális arculati megjelenésén dolgozik. Művészeti boltok és múzeumi könyvesboltok számára termékcsaládok, valamint kiegészítő- és ruházati kollekciók számára irányelvek kidolgozását gondozta. Számos díja közül a legutóbbiak közül néhány a Vinitaly Design Nemzetközi Csomagolási Verseny („Az év címkéje 2021” különdíja) és a DNA Paris Design Awards 2022.
Dopo la laurea triennale in Disegno Industriale e Comunicazione all’ISIA di Firenze, si trasferisce a Londra per conseguire un Master in Design della Comunicazione al Central Saint Martins College. Attualmente lavora come designer e illustratrice tra Firenze e Londra. Particolarmente interessata alla funzione sociale del design e all’aspetto di collaborazione che ne deriva, ha un approccio multidisciplinare che le permette di spaziare, sia concettualmente che concretamente, tra ambiti apparentemente diversi.
Miután a firenzei ISIA-n ipari formatervezés és kommunikáció szakon szerzett alapdiplomát, Londonba költözött, hogy a Central Saint Martins College-ban kommunikációs design szakon szerezzen mesterdiplomát. Jelenleg tervezőként és illusztrátorként dolgozik Firenze és London között. Különösen érdekli a design társadalmi funkciója és a belőle származó együttműködést elősegítő aspektusa, olyan multidiszciplináris megközelítéssel rendelkezik, amely a látszólag különböző területek között mind koncepcionális, mind konkrét értelemben lehetővé teszi számára az átjárást.
Grafica e illustratrice originaria di Napoli, attiva a Bolzano dal 2011. Dopo gli studi all’ISIA di Urbino e una laurea magistrale in design con indirizzo di comunicazione visiva e multimediale all’Università IUAV di Venezia, ha iniziato la carriera professionale presso lo studio Lupo & Burtscher. Nel 2017 ha fondato il proprio studio occupandosi di design editoriale, corporate identity ed exhibition design. Ha vinto, con Nike Auer, il Primo Premio AWDA (AIAP Women in Design Award) nel 2012.
A nápolyi származású grafikus és illusztrátor 2011 óta dolgozik Bolzanóban. Miután az urbinói ISIA-n tanult, majd a velencei IUAV Egyetemen vizuális kommunikáció és multimédia szakon mesterdiplomát szerzett, szakmai karrierjét a Lupo & Burtscher stúdióban kezdte. 2017-ben megalapította saját stúdióját, amely kiadványszerekesztéssel, vállalati arculattervezéssel és kiállítások tervezésével foglalkozik. Nike Auerrel együtt 2012-ben elnyerte az AWDA első díját (AIAP Women in Design Award).
Designer multidisciplinare, si occupa di lettering, type design, stone carving e sign painting. Diplomata in Type Design alla Cooper Union di New York nel 2021 e al Plantin Instituut voor Typografie di Anversa, opera nel campo della comunicazione visiva dal 2010. Con Marco Goran Romano ha fondato a Jesi lo studio Sunday Büro. Nel tempo libero ricama accessori tessili sotto lo pseudonimo di Tiger Mochi e, dal 2023, è membo di CAST, una delle più importanti case di produzione di caratteri tipografici in Italia. Docente presso l’Accademia di Belle Arti di Macerata, per i suoi progetti ha vinto vari premi, tra cui un Certificate of Typographic Excellence del Type Directors Club nel 2022 e un AIAP Woman in Design Award nel 2023.
Multidiszciplináris tervező, aki a betűkészítés, a betűtervezés, a kőfaragás és a táblaképfestés területén dolgozik. A 2021-ben a New York-i Cooper Unionban és az antwerpeni Plantin Instituut voor Typografie-ban végzett tipográfia szakon. 2010 óta dolgozik a vizuális kommunikáció területén. Marco Goran Romanóval együtt alapította a Sunday Büro stúdiót Jesiben. Szabadidejében Tiger Mochi álnéven textil kiegészítőket hímez, 2023 óta pedig Olaszország egyik legfontosabb betűkészítő cégének, a CAST-nak a csapatát erősíti. A maceratai Képzőművészeti Akadémia oktatója, terveiért számos díjat nyert, többek között 2022-ben a Type Directors Club Certificate of Typographic Excellence díját, 2023-ban pedig az AIAP Woman in Design Awardot.
